A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2020. október 27., 14:22
2020. október 27., 13:19
Ronald Reagan szobrának a közelében helyezték el az alkotást, amely Schmidt Mária kezdeményezésére jött létre.
2020. október 27., 13:00
A járműipar a kitörési pontokat keresi, hiszen a szigorodó környezetvédelmi előírások, a vásárlói igények, a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk, illetve a Brexit miatti bizonytalanság az autógyártókat szinte belehajszolják a fejlesztésbe, s az új technológiák mielőbbi „hadrendbe állításába”. A BMW-nél már az év elején kimondták, hogy felgyorsult a motorsport és a tömegtermelés közötti technológiai örökítés folyamata, ám szó sincs arról, hogy csak a gigászok érhetnek el áttörést; a Budapesti Műszaki Egyetemhez kapcsolódó új program a kompozit termékek gyártástechnológiáját forradalmasítja.
2020. október 27., 12:42
Jogerősen két év kilenc hónap börtönbüntetésre ítélte kedden a Komáromi Járásbíróság azt a szíriai állampolgárságú, de Svédországban élő férfit, aki öt embert próbált Magyarországon keresztül Ausztriába juttatni.
2020. október 27., 11:25
Az ország nagy részén javult a levegőminőség, már csak egy település kapott kifogásolt minősítést a magas szállópor-tartalom miatt.
2020. október 27., 11:18
A kuratórium továbbra is nyitott az együttműködés megindítására.