2009. szeptember 1., 09:05

Politikai vihart kavart Debrecenben, hogy egy önkormányzati érdekeltségű cég élére szeptember 14-ei hatállyal azt a Virág Lászlót nevezték ki, akit két évvel ezelőtt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.

2009. szeptember 1., 08:06

A Balla-gyilkosság egyik szakértője szerint a vádlott telefonja a vallomásának megfelelő helyen tartózkodott, de az áldozaté sokkal távolabb – adta hírül a civishir.hu portál.

2009. szeptember 1., 06:31

Magyarországon egyelőre nem tervezik az iskolakezdés elhalasztását az új típusú influenza miatt. Több országban viszont, így pl. Angliában is, ahol gyorsan terjed a betegség, komolyan fontolgatták, hogy későbbre tolják a tanévkezdést. A franciák pedig már a távoktatásra is terveket készítenek. Itthon az Oktatási Minisztérium egyelőre nem változtatott az évkezdés időpontján. Ma indul a suli.

2009. szeptember 1., 05:29

„A kormány szakmai, és ne politikai alapon hozzon döntést!” Paradox módon éppen a kormányzás politikamentességét tette elvárássá a rendszerváltást követő időszakra is az, hogy az MSZMP széthullása közepette az átmenet kormánya került a centrumba. A kormányzás megítélésének változását GYULAI ATTILA, a Political Capital Institute igazgatója elemzi.

2009. augusztus 31., 21:39

Nem dokumentum, hanem a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) belső információiból, valamint a cikk szerzőjének ezekből levont következtetéseiből álló kompiláció - összeállítás - jelent meg a múlt hétvégén a romagyilkosságokkal kapcsolatban a sajtóban - áll a Nemzetbiztonsági Iroda hétfői közleményében, amely szerint a szakminiszter kész a jövő héten ismertetni, hogy milyen szerepük volt a nemzetbiztonsági szolgálatoknak a romagyilkosságok felderítésében.

2009. augusztus 31., 21:29

A Facebookon Léderer András, az SZDSZ Új Generáció ügyvivője új rajongói csoportot indított Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselőnek. Az ok: a képviselő előzőleg kérvényezte a rendőrfőkapitánytól, hogy ne tartsák meg a melegfelvonulást a hétvégén. Abszurd az ügyben az, hogy Ékes az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának tagja. A rendőrség tudomásul vette a szombati melegfelvonulás megtartását - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

2009. augusztus 31., 20:36

Annak, hogy Magyarország hogyan fejlődik a következő húsz évben, döntő szerepe lesz abban, hogy az ország képes lesz-e integrálni a roma kisebbséget - jelentette ki Bajnai Gordon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen, a Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanévnyitó ünnepségén hétfőn.

2009. augusztus 31., 19:30

A politikai szándék megvan a magyar és a szlovák kormányfő közötti budapesti találkozóra, zajlik az előkészítés, és az eseményre Budapesten fog sor kerülni - mondta a külügyi és határon túli magyarok bizottságának rendkívüli, zárt ülése után a külügyminiszter. Balázs Péter hozzátette: a találkozónak nem lenne értelme, ha a miniszterelnökök nem beszélnének Sólyom László Szlovákiából való kitiltásáról és a szlovák államnyelvtörvényről. Mint mondta, ha megvan a készség a találkozóra, akkor azt is el kell fogadni, melyik fél milyen témát vet fel.

2009. augusztus 31., 18:18

Nem lehet a pesti Duna-partról megoldani azokat a konfliktusokat, amelyek ma Magyarországot feszítik, helybe kell menni, oda, ahol a problémák vannak, azokkal kell találkozni, akik ezeket megélik, akik a létbizonytalanságtól szenvednek, attól a biztonsághiánytól, amelyet ez a válság okoz - mondta Bajnai Gordon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vilmányban.

2009. augusztus 31., 17:55

Összeveszett az ellenzék és a kormánypárt a jövő évi költségvetésen. Míg a Fidesz ismét Magyarországot vesztesnek hozta ki, addig a miniszterelnök szerint jövőre az ideinél több pénz jut az egészségügyre, a közbiztonságra és az Út a munkához programra. Az MSZP-frakció egyhangúlag támogatta a kormány költségvetési tervezetét - jelentette be Mesterházy Attila frakcióvezető.

2009. augusztus 31., 17:13

Nincs olyan hét már a soproni éjszakában se, amikor ne bukna le egy-egy kábítószerfogyasztó a rendőri ellenőrzéseken. Tudott dolog, hogy a kábítószer birtoklása Magyarországon törvényellenes, de a kiszabható büntetés láthatóan nem riasztja vissza az elkövetőket. Ezért is meglepő kezdeményezés jött létre Sopronban: hat diszkó csatlakozott a "Tiszta buli" elnevezésű, kábítószerezést megelőző programhoz, amelynek végrehajtásához pályázat útján 700 ezer forintos támogatást nyert a soproni önkormányzat, a városi rendőrkapitányság és a Sopron-Fertőd Kistérség Többcélú Társulás a szociális tárcától - mondta Farkas Gábor alezredes, rendőrkapitány a programindító sajtótájékoztatón.

2009. augusztus 31., 16:19

Se robbanóanyag, se robbantásra alkalmas eszköz nem volt abban a csomagban, amelyet hétfőn délután találtak a budapesti szlovák kulturális intézetnek is otthont adó épületben - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.

2009. augusztus 31., 13:46

Tanúmeghallgatásokkal folytatódott a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása hétfőn Debrecenben, a Hajdú-Bihar megyei Bíróságon; a bíróság lefoglalta azt a feszítővasat, amely a védelem szerint a gyilkos eszköz lehet. Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt brutális körülmények között, a lakásában gyilkolták meg 2007 húsvétján. Holttestét a fia találta meg, ő értesítette a rendőrséget. Egy évvel később a rendőrség a fiút, S. Sándort gyanúsította meg a gyilkosság elkövetésével Előbb őrizetbe vették, majd egy évig előzetes letartóztatásban tartották. Jelenleg szabadlábon védekezik.

2009. augusztus 31., 10:11

Néhány héten belül elkészül az az új luxusszálloda a főváros V. kerületében, amelynek tetején helikopter-leszállópálya lesz. A Hotel President szomszédságában található például a Magyar Nemzeti Bank és az Egyesült Államok nagykövetségének épülete, vagyis egy-egy helikopter berepülése kiemelt biztonsági kockázatot jelenthet - írja a hétfői Magyar Nemzet. A 110 szobás luxusszállót a Shalom Szálloda Zrt. jegyzi, amelynek tulajdonosa Gerendás József, aki Belváros-Lipótváros független, de szocialista támogatással mandátumot szerzett önkormányzati képviselője. Évente három-négy helikopter érkezésével számolnak.