Balla Irma-gyilkosság: indulatos tárgyalás

Tanúmeghallgatásokkal folytatódott a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása hétfőn Debrecenben, a Hajdú-Bihar megyei Bíróságon; a bíróság lefoglalta azt a feszítővasat, amely a védelem szerint a gyilkos eszköz lehet. Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt brutális körülmények között, a lakásában gyilkolták meg 2007 húsvétján. Holttestét a fia találta meg, ő értesítette a rendőrséget. Egy évvel később a rendőrség a fiút, S. Sándort gyanúsította meg a gyilkosság elkövetésével Előbb őrizetbe vették, majd egy évig előzetes letartóztatásban tartották. Jelenleg szabadlábon védekezik.

2009. augusztus 31., 13:46

Megkezdődött a Balla Irma gyilkosság miatti tizenkettedik tárgyalás hétfő reggel a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. A tárgyalásra számos tanút beidézett a bíró, és a média képviselői is szép számban jelen vannak - írta a haon.hu portál.

A bíróság lefoglalta azt a feszítővasat, amely a védelem álláspontja szerint a gyilkosság eszköze lehetett. A pajszert - a gyilkosság idején a Balla Irma szomszédságában folyó építkezésen dolgozó vállalkozó hétfői vallomása szerint - használhatta az a D. Lajos segédmunkás, aki egy másik, ellene folyó eljárás során beismerte: ő ölte meg Balla Irmát.

D. Lajos júniusban egy lopási ügy gyanúsítottjaként háromszor is vallott a képviselő megölésével összefüggésben. Hogy pontosan mit mondott, a hatóságok nem tárták a közvélemény elé, ráadásul a lopások miatt jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi utóbb visszavonta vallomásait. Az ügyészség később elismerte, hogy D. Lajos azt mondta, ő ölte meg Balla Irmát.

A kőműves után egy idős asszonyt, a sértett azóta elhunyt édesapjának barátnőjét hallgatja meg Nagy Antal bíró - számolt be a Haon. Az asszony az emberölés napján még meglátogatta Balla Irma édesapját, mondta, majd otthon tartózkodott. Másnap kiment a piacra, majd ismét otthon volt. A rendőrségi meghallgatás során viszont úgy nyilatkozott, pénteken csak telefonon beszélt Balla Gáborral.

Később a meghallgatásból kiderült: Balla Irma és az édesapja barátnője közötti viszony megromlott. A bíró közel két órát töltött azzal, hogy ennek a szálait igyekszik kibogozni. A hangnem a tárgyaláson indulatosabbá vált Balla Irma lánya és az idős nő között.

Minden tanú azt állította, hogy az idős nő haragos viszonyban volt a néhai képviselővel, ezt ő tagadta.