Balla-gyilkosság: elszólta magát az ügyész

A Balla-gyilkosság egyik szakértője szerint a vádlott telefonja a vallomásának megfelelő helyen tartózkodott, de az áldozaté sokkal távolabb – adta hírül a civishir.hu portál.

2009. szeptember 1., 08:06

Megkezdődött a Balla Irma-gyilkosság tizenharmadik tárgyalása hétfő reggel a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon.

Nagy Antal bíró sok tanút idéztetett be, egyikük az áldozat azóta elhunyt édesapjának a barátnője, Cz. K.-né. A hétfői tárgyalás délelőttje az ő meghallgatásával telt. A bíró feltűnően sok kérdést intézett hozzá, főként a hölgy és Balla Gábor viszonyáról, illetve a hölgy és a sértett viszonyáról.

Órákig tartó meghallgatása során az idős nő rendszeresen ellentmondásba keveredett saját korábbi vallomásával, míg a vele szembesített S. Vanda (Balla Irma lánya) végig kitartott korábbi álláspontja mellett. Eszerint Cz. K.-né a nagyapja nyugdíjára hajtott, és nem volt tekintettel a férfi rossz egészségi állapotára, amikor találkozókra, nótaestekre vitte. Téma volt még Balla Gábor bankkártyája és pénze: ki kezelte azt, és hová lett az idős férfi nyugdíja. Ezzel kapcsolatban annak a szociális otthonnak a dolgozói is tanúskodtak, ahol az idős úr élt.

Több tanú egybehangzó állítása szerint Cz. K-né, Balla Gábor barátnője minősíthetetlen hangnemben szidta az elhunytat az otthonban is. Ő ezt részben elismerte. A néni szerint: „Sanyika egy áldott jó gyerek, aki még egy kismacskához sem tudna goromba lenni!"

Voltak tanúk, akik szerint Cz.K.-né a halálhírre így reagált: „Irmuci" csak azt kapta, amit megérdemelt. Az igencsak nehezen közlekedő, beteges asszony saját elmondása szerint nagyon haragudott a képviselőnőre, amiért az beadta édesapját a „szegényotthonba". Balla Irma lejáratása érdekében még Pósán László képviselőt is felhívta, hogy ne indítsanak a választáson egy ilyen embert, aki így bánik a saját édesapjával. A képviselő a tárgyalás egyik tanújaként ezt megerősítette.

Kisebb fajta féltékenységi dráma is kibontakozott: az idősotthonban egy másik hölgy is szemet vetett Balla Gáborra, de Cz. K.-né itt is a sarkára állt.

Saját lánya is azt állította, hogy a néni minden létező helyen mocskolta a sértettet.

A tárgyaláson egyúttal a bíró lefoglalta azt a pajszert, amely a Balla Irma háza melletti építkezésről származik, de annak hemogenetikai vizsgálatát a bíró elutasította. Ebből a védelem azt szerette volna megtudni, hogy megtalálható-e rajta D. Lajos DNS-e. Ezt a vizsgálatot kis idővel ezelőtt a védelem kezdeményezte.

Az elkövetés eszköze a mai napig nincs meg. (A feszítővasat a védelem kérte el a kőműves csapat vezetőjétől. Az építkezésen dolgozott egy olyan munkás, aki korábban egy lopássorozat gyanúsítottjaként, egy másik eljárásban már beismerte a tett elkövetését, de azt vissza is vonta. Ő D. Lajos.)

A tanúk sora a családdal folytatódott délután. A következő Balla Irma bátyja volt, akit főként arról a vitáról faggattak, amely S. Vanda, S. Sándor és közte zajlott, nem sokkal a gyilkosság előtt. A vita során állítólag őt a gyermekei pártjára álló Balla Irma kitiltotta a házból. Magánélete legapróbb részletéig kifaggatta a bíró, az ügy szempontjából ez fontos volt. A fivért egyes állítások szerint a képviselőnő megfenyegette: ha mégis beteszi a lábát a házba, feleségének beszámol az állítólagos szeretőjéről. A keresztapa (Balla Irma bátyja a vádlott keresztapja is egyben) teljes képtelenségnek tartja, hogy a fiú követte volna el a gyilkosságot. Belenyugvó természetű, kevés szavú, nyugodt emberként jellemezte, aki soha nem kezdeményezett vitát.

A szakértői vizsgálatok eredménye szerint a vádlott telefonja – vallomásának megfelelően – a gyilkosság napján éjjel egy óra előtt néhány perccel Balla Irma házának környékén forgalmazott, miközben a sértett telefonja már kilométerekre járt a helyszíntől. Ennek útja egy ideig követhető, majd nyoma vész, a szakértő szerint kikapcsolhatták vagy elvesztette a térerőt. Arra az időpontra, amikor a sértett mobilja elhagyta a házat, a fiú többek által igazolt alibivel rendelkezik, akikkel szalonnát sütöttek akkor.

A vádlott felhívta rá a figyelmet, hogy a sértett telefonjának szakértő által megállapított útja érinti azokat a területeket, ahol D. Lajos szokása szerint haza szokott menni. Az ujjlenyomatok vizsgálata szerint a laptopon, a kukában talált borosüvegen és a kocsiban hagyott pezsgősüvegen nem volt értékelhető ujjlenyomat.

Az utolsó percekben az ügyész kis derültséget keltett: „csúsztatásokat tartalmaz a vád" elszólásával. Persze ki is javította magát rögtön, védelemre. A tárgyalás december 2-án folytatódik, szakértők, rendőrnyomozók meghallgatásával.

Amint arról a Cívishír is beszámolt, nyáron érdekes fordulatot vett a fideszes képviselőnő meggyilkolásának ügye, ugyanis egy más ok miatt előzetesben lévő férfi, D. Lajos beismerő vallomást tett. Igaz, később vissza is vonta azt.