Egész Európában sok gondot okoz a kéknyelv-betegség terjedése, amely ellen korlátozottak a védekezési lehetőségek.
Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.
Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban kezdte a napot, és reflektált a csütörtöki eseményekre is.
Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
2015. szeptember 22., 11:29
A 168 Óra Szerda 11 című interaktív rádióműsorának Balogh László, a Debreceni Egyetem pszichológiaprofesszora, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke volt a vendége. Huszonöt évig együtt dolgoztak Czeizel Endrével, barátok is voltak. A beszélgetés természetesen emléket állított Czeizel professzornak, szóba került szakmai öröksége a tehetséggondozásban.
2015. szeptember 22., 10:08
Távozik Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, a Lázár János által vezetett Miniszterelnökségen pedig L. Simon László államtitkár sem lesz miniszterhelyettes – tudta meg a Népszabadság.
2015. szeptember 22., 09:37
Menekültkrízis valóban van, de háborús helyzet nincsen. Ezért félrevezető és téves olyan képet felvázolni, mintha Magyarország és Európa támadás alatt állna – fogalmaz Szelényi Zsuzsa, az Együtt országgyűlési képviselője keddi közleményében.
2015. szeptember 22., 09:08
Brüsszeli források úgy tudják, a mai ülésen felvizezett kvótajavaslat kerül a résztvevők elé, az elosztás nem lenne kötelező és Magyarországot teljes mértékben kihagynák a tervből. Az ENSZ főtitkára ismét rendkívüli aggályát fejezte ki a menekültekkel szemben alkalmazott bánásmód miatt.
2015. szeptember 22., 06:32
Az Országgyűlés mai ülésén szavaz arról a határozati javaslatról, amelyben kormánypárti politikusok a kontinens és polgárai védelmére szólítanák fel az Európai Unió vezetőit a migrációs válsággal összefüggésben. A képviselők emellett dönthetnek a devizaalapú autóhitelek forintosításáról is.
2015. szeptember 22., 06:21
Több libanoni és jordániai napilapban is egész oldalas hirdetést jelentetett meg hétfőn a magyar kormány, amelyben arra figyelmezteti a migránsokat, hogy a magyar határok illegális átlépése bűncselekménynek minősül, és azért börtönbüntetés jár.
2015. szeptember 21., 21:58
Megjelent a Magyar Közlönyben és így kedden hatályba lép az a hétfőn elfogadott törvény, amely a rendőrségnek és a honvédségnek is új jogosítványokat, valamint feladatokat ad a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idejére.
2015. szeptember 21., 21:45
Sokféleképpen próbálták körülírni a közelmúlt leggyakrabban használt szavát. Például így: biztonsági kerítés, déli biztonsági határzár, drótakadály, drótkerítés, fizikai határzár, gyorstelepítésű drótakadály, határvédelmi kerítés, horgonyzott határzár, ideiglenes biztonsági határzár, jogi határzár, műszaki határzár, pengés drótsövény, szögesdrót kerítés, vasfüggöny, vaskerítés. Egyik sem ragadt meg a köztudatban. Maradt a legkönnyebben megjegyezhető szó: a kerítés.
2015. szeptember 21., 18:17
A miniszterelnök mai parlamenti felszólalásában azt állította, hogy a kormány támogatja a menekültek ellátásában jelentős részt vállaló önkéntes civileket. A civilek azonban sorra arról számolnak be, hogy semmiféle segítséget nem kaptak a kormánytól.
2015. szeptember 21., 17:56
Garázdaság miatt keresi a rendőrség a képen látható férfit.
2015. szeptember 21., 17:23
Rogán Antal nem lesz Lázár János beosztottja, erről a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt újságíróknak a parlamentben – jelentette a 168 Óra munkatársa.
2015. szeptember 21., 16:13
A Fidesz leszavazta Habony Árpád, Andy Vajna ellenőrizhetőségét, a MET-ügy átláthatóságát és a szigorúbb képviselői vagyonnyilatkozatokat – közölte az LMP.
2015. szeptember 21., 13:49
Angol és arab nyelvű, egész oldalt elfoglaló újsághirdetést jelentetett meg a magyar kormány több jordániai lapban is.