„Orbán Viktor egy büdös vasat nem adott, hogy segítsünk”
A miniszterelnök mai parlamenti felszólalásában azt állította, hogy a kormány támogatja a menekültek ellátásában jelentős részt vállaló önkéntes civileket. A civilek azonban sorra arról számolnak be, hogy semmiféle segítséget nem kaptak a kormánytól.
Kalmár Szilárd, a Segítsünk együtt a menekülteknek csoport egyik szervezője szerint Orbán hazudik a támogatásokat illetően. Kalmár a Facebookon azt írta:
„Mint a menekülteket segítő civil kijelentem, hogy sem Orbán Viktor, sem más állami szereplő nekünk egy büdös vasat a 71 nap alatt nem adott arra, hogy segítsünk. A 30 ezer adag meleg ételt és az alsó hangon 100 ezer szendvicset és kajacsomagot önkéntes adományokból önkéntes segítők készítették el és juttatták el a menekülteknek. Számunkra az igazán megdöbbentő az volt, hogy az állami segítő és az állammal kapcsolatban lévő szervezeteket éppen a kormányzat gyűlöletpolitikája a passzivitásra ösztönözte még akkor is, amikor több ezer menekült éhezett magyarországi közterületeken.”