Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2025. február 27., 12:25
A tél még nem ért véget, ez pedig azt jelenti, hogy a sofőröknek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az autójuk állapotára, különben bírságot kaphatnak.
2025. február 27., 11:18
Vannak kifejezetten ritka vagy érdekes érmék, amelyek nagyon sok pénzt érhetnek. Sokan nem is tudnak róla!
2025. február 27., 09:09
Nyugaton hidegfront, keleten melegfront, és középen sincs jó idő. Ilyen lesz az időjárás csütörtökön.
2025. február 27., 08:20
Az örvegyi nyugdíj igénylésének törvényi szabályozóin módosítana a kormány. Az Orbán-kabinet célja, hogy az állampolgároknak minél kisebb terhet jelentsen a hatósági ügyintézés.
2025. február 26., 15:08
A Mátra hegységben, különösen Mátraháza környékén, a túrázókra leselkedő veszélyekre hívta fel a figyelmet Dencs Norbert túravezető.
2025. február 26., 14:07
Az elmúlt években egyre több magyar nyugdíjas döntött úgy, hogy külföldön telepedik le.
2025. február 26., 13:13
Novák Katalin megmagyarázta, miért volt szüksége 15 szobára Franciaország méregdrága szállodájában, az Intercontinentalban a párizsi olimpia ideje alatt.
2025. február 26., 12:40
A KRESZ rendelkezik bizonyos parkolási szabályokról, mutatjuk, miről kell tudnia minden autósnak.
2025. február 26., 11:56
Internetes csalók lepték el a Bookingot: először a szállásadók fiókjait szerezték meg, aztán a vendégek pénzét.
2025. február 26., 11:08
Néhány hónapja lejárt a Kisfaludy-támogatás kötelező fenntartási időszaka, és a Matolcsy György baráti körébe tartozó tulajdonosok már árulják a balatoni panziót.
2025. február 26., 10:16
Újabb gyermekbántalmazási esetre derült fény Magyarországon. Ezúttal a Veszprémi Főegyházmegye fenntartásában működő Laky Demeter Római Katolikus Általános Iskola intézményegységvezető-helyettesét vitték el bilincsben a rendőrök.
2025. február 26., 10:08
Az időjárás nem kegyelmez: a következő napokban jócskán kapunk csapadékot a nyakunkba.
2025. február 26., 10:06
A Munka Törvénykönyve külön védelmet biztosít azoknak a munkavállalóknak, akiknek kevesebb mint öt évük van hátra a nyugdíjkorhatár eléréséig, ez az úgynevezett „védett kor".
2025. február 26., 09:58
Komoly károkkal kell számolni, a természeti katasztrófa az egész évet tönkreteheti.
2025. február 25., 15:56
Legközelebb 2040-ben látható ennek a 7 bolygónak az együttállása.
2025. február 25., 14:17
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a bruttó és a kedvezmények nélküli nettó átlagkereset 2024-ben 13,2%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ezzel az összeggel emelkedik a kormányfő fizetése is.
2025. február 25., 12:59
Módosulhat a KRESZ előzési szabályzata is, mivel a kormány terve az, hogy visszaszorítsa a „horrorkaravánokat".
2025. február 25., 12:49
A nyelvvizsgák 2025-ben is többe kerülnek, van olyan, ahol 60 ezer forintot kell érte fizetni.