A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2015. november 2., 20:23
NØ – Skandináv Női Fesztivál néven többnapos eseménysorozatot szervez a Skandináv Ház november 6-tól 9-ig a budapesti Múzeum Klubban.
2015. november 2., 20:19
Egy héttel azután, hogy Colleen Bell élesen bírálta a magyar kormányt, az Egyesült Államok budapesti nagykövete – értesülései szerint – jó hangulatú beszélgetésen találkozott Szijjártó Péterrel hétfőn.
2015. november 2., 18:31
Göncz Árpád végakaratában úgy rendelkezett, hogy a temetésén ne legyen jelen hivatalos minőségben állami vezető, ennek ellenére Orbán Viktor elmegy a szertartásra. Áder János köztársasági elnök és felesége is jelen lesz a temetésen – magánemberként.
2015. november 2., 18:06
Egy debreceni panelház szeméttárolójában két négyzetméter szemét gyulladt ki – közölte a katasztrófavédelem.
2015. november 2., 15:40
Baleset miatt várhatóan hétfő éjfélig nem lesz áram a főváros XVIII. kerületében, a Bocskai és az Eke utca kereszteződésének közelében – közölte a katasztrófavédelem.
2015. november 2., 13:51
A Jobbik szerint meg kell akadályozni, hogy a politikusok által elkövetett korrupciós ügyek elévüljenek.
2015. november 2., 10:44
Szinte minden fontos sajtóorgánum bő terjedelemben írt a múlt heti magyarországi eseményekről. Ezekből az újságcikkekből válogattunk.
2015. november 2., 10:22
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Fidesz már előre eltervezte, hogyan „hizlalja majd fel” kádereit az állami földek eladásával – közölte a párt alelnöke az MTI-vel pénteken.
2015. november 2., 08:04
Az Együtt fölszólítja a Fidesz-KDNP kormányát, hogy haladéktalanul állíttassa le a Nemzeti Választási Iroda adatfrissítési akcióját, mert az a jelenlegi formájában – az elhibázott választási eljárási szabályok miatt – a 2018-as tömeges választási csalásokat legitimálja csak.
2015. november 2., 06:54
Zsidók, keresztények és muszlimok imádkoztak közösen a Közel-Kelet békéjéért, a háború és a terror minden áldozatáért és azokért, akiket hitük miatt üldöznek, vasárnap este Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.
2015. november 2., 06:52
Lesodródott az útról egy személyautó a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a Csévéző utca közelében, a befelé vezető oldalon – közölte a katasztrófavédelem.
2015. november 1., 20:44
Hivatali partnerei meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Délkelet-Ázsiába utazik Kövér László, az Országgyűlés elnöke – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel.
2015. november 1., 20:02
A megosztó, konszenzust nem ismerő orbáni politika kanadai terjedése miatt mondott le Vass Zoltán, Kanada tiszteletbeli magyar konzulja csütörtökön.
2015. november 1., 18:17
A jövő héten is sokszor tartósan megmaradhat a sűrű köd, jellemzően gyenge marad a légmozgás. Olykor a napsütéses helyeken akár 15 Celsius-fokot is mérhetnek, a borult, ködös párás területeken viszont a legmelegebb órákban is csak 5 fok körül alakul a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.