Az 50%-os kedvezménnyel rengeteg helyen élhetnek a diákok.
Idén sok balatoni strandon emeltek árat, azonban ezzel a módszerrel még lehet ingyen fürdőzni.
Nagy Feró is reagált Azahriah pár nappal korábbi posztjára, amiben az énekes véglényeknek nevezte a Fidesz szavazóit.
A nyári forróságért rajongók továbbra is örülhetnek, de enyhül az időjárás, a hét közepén lesz egy kis tavasz is.
Egy új szabályozás miatt, jelentősen megdrágulhatnak a fapados légitársaságoknál vásárolt repülőjegyek.
2010. február 12., 06:42
A főpolgármester több korábbi levelét és írásos kabinet emlékeztetőt is bemutatott tegnap a BKV ügyeit vizsgáló eseti bizottságnak, melyekben Hagyó Miklós BKV-val kapcsolatos feladatainak ellátását sérelmezte. Demszky saját elmondása szerint azért nem indított fegyelmit Hagyó ellen, mert ez veszélyeztette volna az egyfős közgyűlési többséget és így a város működését.
2010. február 12., 04:55
A HírTV értesülése szerint Gyurcsány Ferenc Kuncze Gábort, az SZDSZ egykori elnökét látná szívesen Budapest élén, a szocialista vezérkar azonban egyelőre nem támogatja a volt kormányfő ötletét. A kerületi MSZP-szervezetek úgy tűnik kitartanak Horváth Csaba főpolgármester-jelöltsége mellett, bár Kiss Péter alelnök nem zárta ki, hogy végül egy pártonkívüli jelölt legyen a befutó.
2010. február 11., 21:18
Eszméletlen állapotban vittek be egy fiatal lányt a minap a Kaposi Mór kórház sürgősségi osztályára. Az eddigi adatok szerint túladagolta a manapság egyre divatosabb Ginát; nincs ugyan ez tiltólistán, de életveszélyes is lehet.
2010. február 11., 19:49
Dávid Ibolya szerint a 2010-es választások tétje egyrészt a kormányváltás, amelyre nagyon jogos az igény, másrészt pedig az, hogy ne legyen a "Fidesz-Jobbiknak" kétharmados többsége a parlamentben - írja az MTI.
2010. február 11., 18:54
– Ígérjük, a teljes arzenált bevetjük, mire kedd este véget ér a busófesztivál, nyoma sem lesz a télnek - közölték a mohácsi busók.
2010. február 11., 18:54
A nyílt örökbeadás esetén a gyermek születése után rögtön az örökbe fogadó szülőkhöz kerül. A vér szerinti anyának a lemondás után minden joga azonnal megszűnik. A titkos örökbeadásnál a lemondás után a gyermek 6 hetes koráig van visszalépési lehetősége a baba biológiai szüleinek.
2010. február 11., 18:07
A hazai kábítószerpiacon egy új, Mephedrone nevű „partidrog” jelent meg, melyet internetes forgalmazói porszívó-illatosítóként vagy növényi növekedést serkentő tablettaként árulnak.
2010. február 11., 16:38
A Fidesz szerint a kormány is súlyosan érintett a BKV-t övező botrányban; a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese azt mondta: az ügyek miatt Demszky Gábor főpolgármesternek vennie kellene a kalapját és távoznia kellene tisztségéből - írja az MTI.
2010. február 11., 14:43
Több mint tíz kutya őrizte az idős asszony holttestét egy Kocsér melletti tanyán. A rendőröknek és orvosoknak a ceglédi állatmenhely munkatársai segítettek a tanyába bejutni - írja a baon.hu.
2010. február 11., 13:54
Saját zsebből fizetett tanfolyamra kell menniük azoknak az orvosoknak, akik túl gyakran írnak fel drága gyógyszert a betegeiknek. Az állam nemcsak a páciens, hanem a saját kasszája miatt is takarékoskodna - írja a beol.hu.
2010. február 11., 12:14
Egy turistáknak íródott weblap szerint Magyarországon a legfőbb káromkodás a „Gyurcsány takarodj” kifejezés. Az oldal címe: Hogyan küldj valakit melegebb éghajlatra 100 nyelven – írja a Bors.
2010. február 11., 10:19
A hír az lett volna, ha mond valamit. Ám sem az MSZP, sem saját választói nem tudják programismertető szóra bírni. Egyedül a nemzetközi piac kényszerítheti színvallásra – legalábbis Lengyel László szerint. A Fidesz-vezér 12. évértékelőjéről a Pénzügykutató Zrt. elnökével KRUG EMÍLIA beszélgetett.
2010. február 11., 09:37
Baranyában több helyen kitették a "hólánc használata kötelező" táblákat, mivel csütörtök hajnalra 25-30 centiméter hó várható a térségben - közölte a Magyar Közút regionális ügyelete az MTI-vel.
2010. február 11., 08:27
Február 4-i számukban Nemes József levelében azt kérdezi, hogy az én levelemben szereplő „a »boldog« szocializmus éveiben” kifejezésben miért van idézőjelben a boldog szó.
2010. február 11., 08:22
Igazán megható az igyekezet, amellyel vetélkedő kérőink a kegyeinkbe akarnak férkőzni.