Az 50%-os kedvezménnyel rengeteg helyen élhetnek a diákok.
Idén sok balatoni strandon emeltek árat, azonban ezzel a módszerrel még lehet ingyen fürdőzni.
Nagy Feró is reagált Azahriah pár nappal korábbi posztjára, amiben az énekes véglényeknek nevezte a Fidesz szavazóit.
A nyári forróságért rajongók továbbra is örülhetnek, de enyhül az időjárás, a hét közepén lesz egy kis tavasz is.
Egy új szabályozás miatt, jelentősen megdrágulhatnak a fapados légitársaságoknál vásárolt repülőjegyek.
2010. február 15., 05:03
Kiszabadították vasárnap délutánra azt a két Fejér megyei falut, amelyeket elzárt a havazás a külvilágtól szombaton. Bodmér és Vértesboglár már megközelíthető, valamint Székesfehérvárnál megnyitották az Iszkaszentgyörgyre vezető utat. Vértesbogláron meghalt szombaton egy súlyosan beteg idős ember, akihez mentőt hívtak, de a mentők nem tudtak bejutni a településre, csak órák múlva, és akkor is egy teherautóval.
2010. február 14., 17:27
Az alkotmány szerint a köztársasági elnöknek a nemzet egységét kell kifejeznie. Elvárás, hogy legyen semleges, de azért avatkozzon is be, ha a kormányt másképp már nem lehet megfékezni. Nehezen teljesíthető elvárások közepette tevékenykednek a magyar államelnökök. Egy követelésnek viszont – ne politizáljon! – soha nem lesznek képesek megfelelni. A Political Capital sorozatában GYULAI ATTILA ezúttal a köztársaság legmagasabb hivataláról kialakult képet vizsgálja.
2010. február 14., 15:24
— Egyelőre nem tudni pontosan, hogy kik voltak azok, akik fatolvajokat üldöztek több órán keresztül Tatárszentgyörgyön. A sértettek csak kettőt ismertek fel a támadóik közül. Az üldözőbe vett fatolvajokra fegyvert fogtak, majd viperával megverték őket. Az egyik tolvaj a sokktól epilepsziás rohamot kapott, és a társai nem segíthettek rajta. A rendőrség egyelőre illegális fakitermelés és zaklatás gyanújával nyomoz, a tolvajok jogi képviselője kedden tesz feljelentést - írja a Roma Sajtóközpont.
2010. február 14., 12:01
Meg akarjuk nyerni a választásokat - jelentette ki országjáró körútjának szegedi állomásán Vona Gábor. A Jobbik szerint Zsombón kétezer forintot fizetnek az ajánlószelvényekért - írja a delmagyar.hu.
2010. február 14., 11:05
Az ország Orbán-értékelést tart. Például nagyon is érdemes elmerengeni azon a célkitűzésen, hogy a Fidesz egy győzelmes választás után meg akarja rostálni a tanárokat. (Hulljon a férgese?)
2010. február 14., 10:56
Eddig még nem olvastam szamárságot az újságban, de most ez is megtörtént.
2010. február 14., 10:40
2010. február 14., 10:22
Tíz évvel ezelőtt, a Békés megyei Szarvason, a Millennium évében felállított Szent Korona-emlékmű kapcsán és ugyanekkor egy balatonvilágosi, ugyanezen elnevezésű, és ezzel „átlagon felüli hasonlóságot” mutató alkotás miatt az önplágium kínos vitájától volt hangos a Viharsarok. Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész egy-egy alkotása miatt. Nemrégiben a korábban megtréfált megrendelő, a Békés Megyei Közgyűlés a legmagasabb térségi kitüntetésben, a Békés Megyéért Díjban részesítette a szobrászt.
2010. február 14., 10:01
A szombaton kezdődött hófúvás miatt három út járhatatlan Zala megyében, de elzárt település nincs - tájékoztatták a Magyar Közút Zrt. észak- és dél-dunántúli regionális főmérnökségei vasárnap az MTI-t.
2010. február 14., 07:01
Azt hitték szamáré, de kiderült, hogy szürkemarha borjúé az a fej, amelyre a Fehérvári úti konténerben bukkantak a DC Dunakom Kft. munkatársai - írja a teol.hu.
2010. február 14., 05:09
Jóri András adatvédelmi biztos szerint a kezelt személyes adatok nagy száma miatt adatvédelmi szempontból kockázatos az ajánlószelvény-gyűjtés rendszere - írja az MTI.
2010. február 13., 22:20
Bajnai Gordon miniszterelnök Oroszlányban a 24 Óra és a kérdésére válaszolva elmondta: az elmúlt 20 évben soha nem volt olyan rövid az út egy ostoba politikai megszólalás és a családok ellehetetlenülése között, mint most, hiszen 1,7 millió család devizahitele függ az ország iránti bizalomtól.
2010. február 13., 15:54
Fejér megyében újabb utak váltak járhatatlanná és újabb településeket zárt el a hó; számos baleset volt, de csak egy esetben történt személyi sérülés; ingyenesen járható az M7-es Siófok és Budapest között - közölte a Fejér Megyei Védelmi Bizottság.
2010. február 13., 14:38
Előzetes letartóztatásba helyezte szombaton a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a 22 éves egyetemistát, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy ámokfutásra készült – közölte az MTI. A Fővárosi Bíróság közleménye szerint az előzetes letartóztatást március 13-áig rendelte el a bíróság. A végzés nem jogerős, mivel azzal szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
2010. február 13., 12:55
Az Alfa Szövetség, azért tüntette ki az t az Emese-érdeméremmel, „mert tisztességes jelzést adott a gyermeküket károsító anyákkal kapcsolatban".
2010. február 13., 12:20
Ma a Dunántúl északi felében síkvidéken 60-80 km/h-s, déli felében 60-65 km/h-s viharos széllökések nagy területen erős hófúvást okoznak, amelyek helyenként méteres hótorlaszokat építhetnek. A szél jelentősebb mérséklődése a késő esti, éjféli óráktól várható, de kisebb hóátfúvás még a vasárnap délelőtti órákban is kialakulhat – írta előrejelzésében az .
2010. február 13., 10:43
Történelmünk legnagyobb esélyét kockáztatnánk, ha szűkítenénk a demokráciát. Orbánék józan belátásán múlik, hogy képesek-e a Jobbikról leválni. Mert modern jobboldaliság Magyarországon máig nem létezik. Így látja „egy baloldali polgár”, a Medgyessy-kormány kulturális minisztere, akivel a magyar jobboldal szándékairól szóló sorozatunkban beszélgettünk. Az írót BUJÁK ATTILA kérdezte.