Útzár és hóhegyek – Benyomul a tél Magyarországra
Nem javult a közlekedési helyzet az ország nyugati felében, és már az ország középső területein is vannak fennakadások a közlekedésben szombat délután. Továbbra is Vas, Győr, Fejér és Somogy megyében okozza a legnagyobb gondot a hóátfúvás és az utak jegesedése - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese. Tolnában és Bács-Kiskun megyében is vannak fennakadások, például nehezen járhatóak az utak Jánoshalma és Kiskőrös környékén. A tűzoltókat jellemzően Vas, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Fejér megyéből riasztották, de sok jelzés érkezett Tolna megyéből is. Zömében elakadt, vagy árokba csúszott járművekhez hívták őket.
Fejér megyében két település kivételével sikerült kiszabadítani a hótól elzárt falvakat; Vértesboglár és Bodmér azonban még mindig a hó fogságában van. A járhatatlan utak egy részét felszabadították, de délutánra újabbakat fújt be a hó.
Bács-Kiskunban nincs lezárt út, de az 51-es, 55-ös és az 5412-es úton folyamatosan dolgoznak a munkagépek, ennek ellenére így is több helyen csak egy nyomon járható az út. Győr-Moson-Sopron mellékútjain lehetetlenné teszik a közlekedést a viharos szél miatt keletkező egyre nagyobb hóátfúvások, az osztrák határ felé kell útzárra számítani. Vas megyében a 86-os főút Szombathely és Csorna közötti szakaszát zárták le még délelőtt, mert több tucat jármű elakadt; a kamionokat nagyáruházak parkolóiba terelték a rendőrök.
Tolnában megindult a forgalom délután a 6-os főúton, amelynek egy szakasza Pakstól északra reggel még teljesen le volt zárva.
Baranyában és Somogyban is több út nehezen járható, Veszprém megyében a viharos erejű szél hóval "rakta meg" a Veszprém és Tapolca közötti főutat, amelynek a megyeszékhely és Tótvázsony közötti szakaszát lezárták. Zala megyében több útszakasz is járhatatlanná vált, számos jármű csúszott árokba, egy település, Zalaszentmárton megközelíthetetlenné vált.
Szünetel a vonatforgalom Székesfehérvár és Balatonkenese között a Székesfehérvár-Tapolca vonalon, mivel reggel óta nem sikerült kimenteni egy hótorlasz miatt elakadt motorvonatot Polgárdi és Csajág között. A vonat 15 utasát a katasztrófavédelem segítségével Polgárdi-ipartelep állomásra szállították, ahol ételt és teát kaptak. A Mávinform tájékoztatása szerint vasárnap reggel tesznek újabb kísérletet a szerelvény kiszabadítására.
A rendőrség kéri, hogy az érintett területeken gépkocsival senki ne induljon útnak.
(MTI)