Hétfőn akár 34°C-ig is emelkedhet a hőmérséklet, de délután heves zivatarok és viharos szél csaphat le, sárga riasztás van érvényben. A Balaton vize a következő hét meleg időjárása miatt akár 25 fokra is melegedhet.

2014. május 30., 12:33

Az önkormányzati választási rendszer átalakítását javasolja a Fidesz: ennek értelmében a fővárosi közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lesz a tagja. Enyhítenének az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon, és változhat az ajánlás rendszere is – jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Kósa Lajos azt is mondta, hogy a Fidesz főpolgármester-jelöltjének eddig csak Tarlós István jelenlegi főpolgármester neve merült fel. Az őszi önkormányzati választásokra már az új szabályok vonatkoznának.

2014. május 30., 11:43

Áder János köztársasági elnök – mint a horgászat nagykövete – részt vett a Horgászat nagyköveteinek második alkalommal kiírt horgászversenyen pénteken, a Velencei-tavi északi evezőspályán, Sukorón.

2014. május 30., 11:02

Helyénvaló az Európai Unió léte, az európai egyesülés, de nehézséget okoz, hogy az elmúlt évek válságkezelése jogos félelmet ébresztett az emberekben a nemzetek feletti paternalizmustól – mondta Jürgen Habermas német filozófus, szociológus az Eötvös Loránd Tudományegyetemen csütörtökön tartott előadásában. Úgy vélekedett, Magyarország távolabb került Európától, pedig 1989-ben még elsőként bontotta meg a vasfüggönyt.

2014. május 30., 10:08

Botka László, Hiller István, Tóbiás József és Ujhelyi István is szóba jöhet az MSZP elnökjelöltjeként Horváth Csaba szerint. Szanyi Tibor úgy gondolja, elnökválasztás előtt elemezni kellene a helyzetet.

2014. május 30., 09:01

Az ellenzék szerint az új kabinet névsora azt mutatja: folytatódik az ország mélyrepülése és elszigetelődése, miközben tovább burjánzik a korrupció. Szerintük csak „a rendszer csókosai, a Simicskák és Nyergesek, meg a tízmilliós közpénzeket elsíboló Lázárok és Sesztákok” járnak jól.

2014. május 29., 18:59

Az Együtt-PM pártszövetség arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne nevezze ki miniszternek Lázár János és Seszták Miklóst.

2014. május 29., 18:47

A debreceni futballklub 383 millió forintos mínusszal zárta a 2013-as évet – írja a Világgazdaság a DVSC Futballszervező Zrt. éves beszámolójára hivatkozva, amelyet szerdán hallgatott meg Debrecen város közgyűlése.

2014. május 29., 16:40

Orbán Viktor levelében kérte az Országgyűlés elnökének intézkedését, hogy a miniszterjelölteket – akiket a miniszterelnök javaslatára az államfő nevez ki tárcavezetőknek – a feladatkörük szerint hatáskörrel rendelkező parlamenti bizottságok meghallgassák.

2014. május 29., 15:37

Sok oka van az alacsony részvételnek a hazai EP-választáson. Például nemrég volt az országgyűlési választás, ami inkább mozgósította a szavazókat. Másfelől: nemcsak a Jobbik, de a Fidesz retorikája is EU-ellenes – mondta az EP-választást értékelve a 168 Órának Balázs Péter külpolitikus.

2014. május 29., 13:10

Pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról is. Nem indul újra. Azt mondta, MSZP-elnökként vállalja a a teljes felelősséget a választási kudarcokért.

2014. május 29., 12:30

„Ha Botka Lászlóban van spiritusz, most átvenné a Szocialista Párt vezetését.” Így kezdődik annak az interjúnak a bevezetője, amelyet Bozóki András politológus, egyetemi tanár, egykori kulturális miniszter adott a 168 Órának. Bozóki azt részletezi, hogy miféle átrendeződés történik most a baloldalon. Szerinte amit a DK két és fél éves pártként, egy százalékról indulva véghezvitt, az Gyurcsány kiváló politikai teljesítménye, Bajnaiék is remekül szerepeltek, de az MSZP nem tudott mozgósítani, szervezete gyengülőben van. Ezzel együtt Bozóki különös kijelentést tesz: „Meglepő lehet, amit mondok, de most reményteljesebbnek látom a baloldal jövőjét, mint április 6. után.” A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2014. május 29., 10:49

A hazai EP-választás legfontosabb tanulsága: a választás egyáltalán nem Európáról szólt. Nem derült ki, a pártok milyen uniós ügyeket akarnak képviselni. Mit gondolnak például a tőke- és bankpiacok felügyeletéről vagy a közös energia- és biztonságpolitikáról? – mondta a 168 Órának Krémer Balázs szociológus.

2014. május 29., 10:25

Csepreghy szerint megalapozott annak a gyanúja, hogy a Norvég Alapból érkező pénzekből, bár elvileg minden magyar állampolgárnak járnának, csak egy politikailag jól definiálható csoport részesült. Az érvelés persze bohózatba illő, figyelembe véve az Orbán-kormány támogatási gyakorlatát az elmúlt évben.