Hétfőn akár 34°C-ig is emelkedhet a hőmérséklet, de délután heves zivatarok és viharos szél csaphat le, sárga riasztás van érvényben. A Balaton vize a következő hét meleg időjárása miatt akár 25 fokra is melegedhet.

2015. augusztus 29., 20:45

A fővárosi LMP szerint fordulat állt be a budapesti metrókocsik felújítása körüli vitában, a kormány és a főváros már nem a felújítás és az orosz beszállító mellett érvel, hanem ez előnytelen szerződéskötés felelőseit keresi. A párt szerint Lázár János és Tarlós István szóváltása felér egy beismerő vallomással. Egyértelművé vált, új szerelvényeket kellett volna vásárolnia a fővárosnak.

2015. augusztus 29., 16:02

Öt indulóból meggyőző többséggel választották meg a minap Nógrád megye első jobbikos polgármesterét az alig négyszáz lakosú Cserháthalápon. Pedig a huszonnyolc éves, országosan a második legfiatalabb radikális jobbos településvezető Dócs Dáviddal szemben a jóval tapasztaltabb és ismertebb korábbi alpolgármester, a független Tor Ferenc tűnt befutónak.

2015. augusztus 29., 14:54

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: a rendőrség szervezetén belül több ezer rendőr bevonásával határvadász századok létesülnek. Az épülő műszaki határzárral, a szögesdrótkerítéssel a migránsoktól védenék a veszélyeztetett határszakaszt. Most pedig a kerítést óvnák az éber magyar határvadászokkal. De hogyan?

2015. augusztus 29., 13:20

Magyarországon a legtöbb 65 év feletti lakos szinte kizárólag az állami nyugdíjra bízza magát, és a lakosságnak mindössze 3 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár számításai szerint.

2015. augusztus 29., 10:34

A Magyar Liberális Párt arra kéri Tarlós Istvánt, hogy ameddig a közbeszerzési bizottság vizsgálata arról, hogy tisztességtelenül zárták-e ki az észt pályázatot, hogy helyzetbe hozzák az oroszokat le nem zárul, ne kötelezze el magát, egy olyan megoldás mellett, amelynek a fővárosban élők, és az idelátogatók több kárát látnák, mint hasznát.

2015. augusztus 28., 21:53

Megemlékezők mécseseket gyújtottak a migránsok ausztriai tragédiájának áldozataira emlékezve ma este a Keleti Pályaudvaron.

2015. augusztus 28., 19:37

Sokakat megbotránkoztatott ma reggeli nyilatkozatával a kormányszóvivő, aki miután sajnálatos tragédiának nevezte a kamionban életüket vesztett menekültek esetét, azt mondta „nincs mi elől menekülni.”

2015. augusztus 28., 18:39

A Párbeszéd Magyarországért (PM) kész minden eszközt felhasználni annak érdekében, hogy a kormány ne herdálja el az állami vagyon részét képező termőföldeket.

2015. augusztus 28., 17:59

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz pártállami megfigyelésre készül: a Belügyminisztérium legújabb törvénytervezete szerint a kormány a teljes magyar lakosság arcképének nyilvántartását és profilozását tervezi, lehetővé téve az állampolgárok telefonjainak valós idejű lehallgatását és internetforgalmuk megfigyelését.

2015. augusztus 28., 16:58

Az ausztriai A4 autópályán hagyott, 71 menekült halálát okozó bűncselekménnyel összefüggésben csütörtökön őrizetbe vett három bolgár és egy afgán állampolgár ügyében a Kecskeméti Járási Ügyészség indítványozza a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, amelyről szombaton dönt a bíróság – tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.