Pánikot keltett a NASA posztja, a csillagjegyekről van szó

A NASA egy korábbi posztja komoly pánikot keltett az asztrológiát kedvelők körében. 

2024. július 10., 13:16

Szerző:

Időről időre előkerül egy 2016-os NASA blogbejegyzés, amely folyamatosan beindítja az arról szóló pletykákat, hogy az űrügynökség új horoszkópot fedezett fel, ez pedig azt eredményezi, hogy az összes csillagjegy eltolódik. A hír persze alaposan felzaklatta az embereket, sokan ugyanis, főleg, akik hisznek abban, hogy a csillagjegyük hatással lehet az életükre, attól tartottak, elveszthetik az identitásuk egy fontos részét. 

Pletykák

Nyilván ebből az összeesküvés-elméletból semmi nem igaz, a NASA 2020-ban, amikor a pletykák újra szárnyra keltek a közösségi médiában, megerősítette, a csillagjegyeket nem fogják megváltozatni. Az űrkutatási és űrrepülési szervezet akkor közölte, valójában nem fedeztek fel új horoszkópot, valamint el is magyarázták pontosan, miről van szó.

A NASA tisztázta 

A NASA akkor a Twitteren tett közzé egy posztot, melyben azt írták, hogy amikor a babilóniaiak 3000 évvel ezelőtt feltalálták a csillagképeket úgy döntöttek, kihagynak belőle egy 13. jelet. Egy Tumblr-bejegyzésében aztán részletesen írtak minderről, közölték, hogy a babilóniaiak ősi történetei szerint valóban 13 csillagkép létezett, de egyet – az Ophiuchust, ami a Nyilas előtt lett volna – ki kellett hagyniuk, hogy szépen beleférjenek a 12 hónapos naptárba. 

Kihagyták

A babilóniaiak figyelmen kívül hagyták a tényt, hogy a Nap valójában 13 csillagképen mozog, nem pedig 12-n. Szóval tény, hogy a 12 ismerős csillagkép mellett a Nap éventen nagyjából 18 napot az Ophiuchushoz igazodik 

– írták, továbbá kiemelték, hogy az Ophiuchust tulajdonképpen a Nyilasban és a Skorpióban egyesítették. Tehát mindebből az következik, hogy, ha valaki a 13 csillagjegyből és a különböző dátumokból álló rendszerre váltana, akkor megteheti, de az nagy eséllyel azt jelenti, hogy az eddigi csillagjegye valóban megváltozna. Az asztrológusok viszont úgy tűnik nem akarnak semmit kezdeni a NASA által közölt ténnyel, már csak azért sem, mert sok ezer év alatt az emberek erősen elkezdtek ragaszkodni az állatövi jegyekhez, a változtatás pedig valljuk be, teljesen felesleges volna. 

(Forrás: Independent, Fotó: Freepik)