3 csillagjegy, akik számára január második fele teljesen más lesz, mint az első volt

A következő 3 csillagjegy életében nagy váltást jelez előre a horoszkóp.

2023. január 14., 20:07

Szerző:

Mutatjuk, melyik 3 csillagjegynek kell változásra készülnie, mivel elérkeztünk január, illetve egész tél feléhez, egyre érezhetőbben hosszabbodnak a nappalok, hamarosan átlépünk a Bak havából a Vízöntő havába, és ezzel együtt az ő életükben is fordulat áll be.

Szűz (08.23.–09.22.)

A Szűz csillagjegyben születettek számára január közepe olyan lesz, mint amikor a pókerben bedobják mind az öt kártyát és osztanak helyette öt másikat. Ugyanannyi lap marad továbbra is az ön kezében, ugyanazt a játékot fogja játszani továbbra is ugyanazokkal a partnerekkel, de hirtelen más helyzetben lesz mégis, más eszközökre-taktikákra lesz szüksége, más lesz a tét is.

Skorpió (10.23.–11.21.)

Egy relatíve kaotikus pár hét van ön mögött, de most mintha az operatőr állítana a lencsén: élesebb lesz a kép, ön sokkal fókuszáltabb lesz. Kikerül a képből minden, ami nem tartozik oda vagy eddig úgyis homályos-felismerhetetlen volt, kevesebb dologgal foglalkozik majd, de azok a maguk letisztultságában a középpontba kerülnek.

Vízöntő (01.20.–02.18.)

A Vízöntő csillagjegyben születettek számára a télközepi változások jó része egy bizonyos személyhez lesznek köthetők. Lehet, hogy csak most ismeri meg ezt a személyt, de azt is lehet, hogy ismerik már egymást, de kapcsolatukban változás áll be, és ez egy sor más módosulást is előidéz – külsőt és belsőt egyaránt.

(Kiemelt kép: Shutterstock/Yuganov Konstantin)