Vidék a városban

Az Észak-budai fűtőmű kéménye teszi teljesen szürreálissá az élményt, amikor az ember az előtte legelő teheneket nézi. Erre szokták mondani „körbe nőtte a város”, ami csak részben igaz. 1989-ig több mint 200 család élt a területen, ekkor szanálták. Lakótelepet szerettek volna építeni horgásztóval és szánkódombbal, majd a gázgyár területén megrendezett világkiállítás kiszolgálóterülete lett volna, ha nem marad el. Most ismét a tervezőasztalra került a fővárosi önkormányzati terület. Eddig miként kerülte el a beépítést a Mocsárosdűlő? Erre kerestük a választ a helyi gazdák és lakosok segítségével.

 A „Mocsáros” az Észak-budai fűtőmű kéménye előtt terül el. Nevét a Duna egykori árterületén kialakult ingoványról kapta.

 

 

 

Besétálva a Nádszál utcán nagyvárosi faluhangulat fogad minket a békésen legelésző tehénnel.

 

 

A szanálás

Kocsis Pál 1935-ben született és azóta is a Mocsárosdűlőn él. Elmondása szerint gyermekkorában a terület nagy része két ember magántulajdonában volt. Tőlük lehetett megvenni egy-egy földrészt, ahova kisebb-nagyobb családi házakat építettek. Ekkor a területen nagyjából 200 család élhetett. Nagyrészük bolgárkertész, de voltak köztük iparosok is. Később a vizet és a villanyt bevezették a területen található utcákba. 1987-ben az akkori rendszer lakóparkot tervezett ide szánkódombbal és horgásztóval. 1989-ben szanálták a területet. A legtöbben ekkor elköltöztek; vagy kifizették őket, vagy kiutaltak nekik lakást. A magas talajvíz és a pénzhiány azonban megakadályozta a tervek megvalósítását. Senki sem szeretett volna olyan helyre költözni, amit évente kétszer elönt a talajvíz. Pálnak nem sikerült megegyezni a ház árában az akkori vezetőkkel és lakást sem kapott, így a területen maradt. Az ingatlan ’89 óta a Fővárosi önkormányzat tulajdona.

 

Kocsis Pál a szülőházával. Ketten élnek itt a feleségével. Nyugdíjas évei előtt autószerelőként dolgozott

 

 

 

A Zsófia utcában a mai napig működik a közvilágítás.

 

 

 

A területen még találhatunk egykori családi házakat összeomolva.

 

 

 

Szamár legel egy ház maradványain.

 

 

Koronavírus meghozta a népszerűséget

Huszka Imre 1978 óta tart juhokat a területen. Juhászként mindennap járja az Óbuda TSZ egykori termőföldjeit. Arra a kérdésre, hogy hány állata van azt felelte viccesen, hogy a jó édesanyjának sem mondaná el, mivel csak a birkatartók hencegnek, a juhászok nem. Elmondása szerint a koronavírus járvány alatt a terület látogatottsága jelentősen megnőtt. Főleg kutyasétáltatók vették birtokba, de mindenféle szabadidőstevékenységre használják az emberek a legelőket és kaszálókat. A sok kutya jelenléte zavarja az itt élő madarakat és a vadon élő állatokat. Egyik nap láttam, amint egy kutya elkap egy vadnyulat, a gazdája semmit sem tett ellene – mondta. A gazdálkodók úgy érzik, az idelátogatók nem tisztelik a természetet. Ők egy közös együttélésre törekednének.

 

Huszka Imre és Fickó nevű kutyája. Imre 62 éve foglalkozik birkákkal. Az Alföldön kezdte, majd az élet úgy hozta, hogy Budapesten egy gyárban dolgozott, de nem bírta sokáig a munkát, hiányoztak neki az állatok és a szabad levegő.

 

 

 

Legelő juhok mögött a 160-as busz halad Óbuda Rendelőintézet végállomás felé az Aranyhegyi úton.

 

 

 

„A koronavírus okozta járványhelyzetre való tekintettel, az állatok simogatása és etetése szigorúan TILOS!”

 

 

 

Kutyasétáltatók és a Nádszál utcai kérődző tehenek.

 

 

 

A „tehenes gazda” állítása szerint, amióta az idejáró emberek lefényképezik és közzéteszik az állatairól készült képeket, több baromfiát ellopták. 

 

 

Fenntartó gazdálkodás

Tóth László 30 éve fiákerezik a Margitszigeten. 1981-ben költözött ide a lovaival a Filatori közből, miután azt elkezdték beépíteni. Hat és fél lovat tart, azaz 6 lovat és egy pónit - mondta. Lovai számára a szénát helyben kaszálja traktorral, gondosan figyelve az itt élő állatokra és a földön fészkelő madarakra, mivel neki szinte már ismerősei azok. Kaszálás előtt a nagyobb méretű szemetet összeszedi a területről, például hokikapunak használt gumiabroncsokat. A műanyagszatyrokat napi rendszerességgel gyűjtik a gazdatársakkal együtt.

 

Tóth László és Bogi. László több filmben is szerepelt már lovaival, például a Hídemberben és a Kincsemben.

 

 

 

Az egyik belvizes terület, ami a nagy hidegben befagyott, így a környékről sok korcsolyázó járt ide. Az egykori hokikapu maradványai a természetvédelmi területen.

 

 

 

A koronavírus járvány miatt nincs értelme kijárni a Margitszigetre, így László a lovait a környéken járatja meg.

 

 

Hajlék sokak számára

Szökendi Attila méhész. Húsz éve vannak kaptárai a területen, ezek az erdősáv szélén helyezkednek el. Háza velük szemben található, így „homeofficeból” is tudja figyelni azokat. A méhek hársmézet és fenyőharmatot tudnak gyűjteni a környékről. A kaptárak közelében hajléktalanok laknak egy elhagyatott házban, akikkel elmondása szerint jó a viszonyuk.

 

Szökendi Attila méhész, és a környék méhegészségügyi felelőse.

 

 

 

Összesen 340 méhcsaládja van, amelyek nagyrésze a Zselizben legel. Mostanában egyre nehezebb értékesíteni a magyar termelői mézet, mivel a külföldi olcsó hamisítványt már a szakemberek is alig tudják megkülönböztetni az eredetitől.

 

 

 

Az egyik hajléktalan ház előtt egy macska figyeli a környéket.

 

 

Mindenkinek valami

Létezése részben a természetnek, részben a politikának köszönhető. Talán az utolsó olyan hely a fővárosban, ahol egy panel lábától 10 perc sétára falun érezhetjük magunkat. A Szentendrei út szmogját felváltja a trágya illata, az aszfalt csíkot a föld, az autók zaját a madarak csicsergése, a betonszürkét a zöld, az állandó jövésmenést a nyugalom. Mindenkinek mást jelent a Mocsárosdűlő, az ott élőknek a mindennapot.

 

Délutáni séta a Nádszálutcában.

 

 

 

„Aranyszőrű bárányok” a naplementében a Mocsárosdűlő legelőjén.