Meglepő eredmény: ez a szag váltja ki leggyakrabban a pokoli migrént

A migrén egy gyakori neurológiai betegség, amelyet erős fejfájás jellemez. De vajon melyek azok a szagok és helyszínek, amelyek az állapot leggyakoribb kiváltói? A Scientific Reports folyóirat ennek járt utána.

2024. november 16., 14:23

Szerző:

Kutatók hat csoportba sorolták a migrénnel összefüggő szagokat, és megfigyelték, hogy az egyes szagok jelentősen megnövelhetik a migrénes rohamok számát a krónikus migrénben szenvedő betegeknél – derült ki a Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmányból. A kutatók a vizsgálatukat összesen 101 klinikai migrénes betegen végezték el, kérdőíves formában. Ezek összesen 35, korábbi bizonyítékok alapján kiválasztott szagelemet tartalmaztak. A kérdőív segítségével határozták meg, hogy milyen típusú szagok váltottak ki migrénes rohamot, és hogyan védekeztek a résztvevők a szagoktól.

A szakemberek emellett faktoranalízist is végeztek, hogy meghatározzák a migrénes rohamokhoz kapcsolódó szagok gyakori tényezőit. A faktoranalízis egy statisztikai módszert jelent, ami a változók nagy halmazát egy kisebb faktorhalmazra redukálja úgy, hogy a változókból kivonja az összes közös vonást. 

Ezek a szagok váltanak ki migrént

A kutatás során kiderült, hogy a résztvevők több mint felének a parfüm szaga jelentette a migrénes roham kiváltóját. Ezt követte a dohány, az öblítő, a test, a szemét, a fodrásztermék, az autó és az izzadság szaga. Egyik résztvevő sem számolt be citrom-, mandarin- vagy alma szagról migrén kiváltó okaként.

A felmérés rávilágított arra is, hogy a kérdőívben szereplő 35 szagtól eltekintve az ikebana (a virágkötészet japán művészete) és a benzin volt a leggyakrabban jelentett migrénes rohamhoz kapcsolódó szag. 

A migrénes rohamok leggyakoribb helyszínei

A szagtípusok mellett a tanulmány meghatározta a migrénes rohamokkal kapcsolatos gyakori helyeket is, melyek toronymagas nyertese az iroda lett. (A kutatásban résztvevők 50 százaléka vallotta azt, hogy a migrénes rohamai legtöbbször az irodájukban jelentkezik.) Ezt követte az otthon, az étterem és a kórházi váróterem.

Egyik résztvevő sem jelölte meg a konzultációs vagy vizsgálószobát migrénes rohamhoz kapcsolódó helyként. A kérdőívben szereplő migrénes helyek mellett a vonat, a város és az áruházak voltak a leggyakrabban bejelentett migrénes rohamokkal kapcsolatos helyek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: fairpharma via Pixabay)

2024. december 15., 09:19

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!