Súlyos betegség előjele lehet a hallásromlás

Kutatások szerint a hallásromlás összefüggésbe hozható az idősebb korban kialakuló demenciával. 

2024. október 17., 13:23

Szerző:

Egy több mint 80 000 60 év feletti bevonásával készült, 2021-ben publikált tanulmány állítása szerint, akinél korábban hallásromlás volt megfigyelhető, annál később nagyobb eséllyel alakul ki a demencia – írja az Inforstart a Science Alert beszámolója alapján. 

A hallásromlás lehet az előjel 

A vizsgálat alapján a kutatók arra jutottak, hogy akik korábban nehezebben értették meg zajos környezetben a beszédet, magasabb volt a demencia kialakulásának a kockázata. A tesztalanyoknál első körben felmérték, mennyire hallják zajban a beszédet, ezt követően pedig hosszú éveken keresztül monitorozták őket, megfigyelték kinek, hogyan alakul az egészségi állapota. Az eredmények szerint az alanyok közül 11 évvel később 1285 embernél alakult ki a demencia. 

Mindenképpen lehet összefüggés 

A tanulmány szerzője, Thomas Littlejohns az eredmények ismeretében elmondta, azoknál, akik rosszul teljesítettek a hallásteszten, a demencia kialakulásának kockázata közel kétszer olyan magas volt, mint azoknak, akiknek nem volt probléma a hallásukkal. A hallásromlás és a demencia közötti kapcsolatra egyébként nem először lettek figyelmesek a kutatók: Ausztráliában és Tajvanon is végeztek már hasonló vizsgálatokat, mindkét esetben hasonló összefüggéseket állapítottak meg. Mindennek dacára a szakértők hangsúlyozzák, mivel az élettani háttér nem ismert, ezért ok-okozati összefüggést nem lehet megállapítani, viszont egyre jobban úgy tűnik, hogy a hallásromlás és a demencia között bizony lehet kapcsolat. 

Ijesztő számok 

Ahogyan arról lapunk is beszámolt Magyarországon is egyre többen küzdenek demenciával. A szakemberek 200-250 ezer közé teszik azok számát, akik ezzel küzdenek. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára, dr. Beneda Attila szerint a demenciás állapot növekedés hátterében a születéskor várható élettartam jelentős megugrása is állhat. 

Az idős korban megjelenő betegségek, kórképek előfordulása is nagyot nőtt. Bár a demencia nem kizárólag az idősek betegsége, túlnyomórészt akkor jelentkezik. A szakemberek 200-250 ezer közé teszik e betegség hazai előfordulásának számát. Ebből egy kisebb részt képeznek az önellátásra képtelen betegek, nagyobbat pedig azok, akiknél elindult a betegség 

– mondta korábban a Blikknek a szakember, aki kitért arra is, hogy a betegség kiváltó okai nem teljesen ismertek.

A megelőzés 

Dr. Beneda Attila ugyanakkor kiemelte, a betegség kialakulásáért 40 százalékban a fizikai inaktivitás, az elhízás, a magas vérnyomás, a dohányzás, valamint a túlzott alkoholfogyasztás a felelős. A megelőzés kapcsán pedig elárulta,

sokat segít, ha időben orvoshoz fordulunk, a demencia bizonyos fajtáinak a romlásában hatékony lehet a gyógyszer. Jól látható, hogy ahol megfelelő a fizikai és agyi aktivitás, a társas kapcsolatok, illetve van célja az embereknek, ott sokkal kevésbé alakul ki a betegség. 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)

2024. december 15., 09:19

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!