Óriási veszélyben az emberiség: a vírusok után a gombás fertőzések is ellenállhatnak a gyógyszereknek

Újabb csendes járvány törhet ki, amelynek során – hasonlóan az antibiotikum-rezisztenciához – a gombás fertőzés is képessé válhat alkalmazkodni az ellene bevetett gyógyszerekhez.

2024. szeptember 25., 10:30

Szerző:

Az antibiotikum rezisztencia válsága már jelen van, hiszen évente közel ötmillió ember halálához járul hozzá. Ám nem a baktérium az egyetlen mutálódó kórokozó, amely miatt aggódnunk kell: egyes kutatók szerint a gombás fertőzés is képessé válhat az alkalmazkodásra, így világjárványt okozva – figyelmeztet cikkében az Egészségkalauz. A lap Norman van Rhijn molekuláris biológusra hivatkozva azt írja, az angliai Manchesteri Egyetem munkatársa arra ösztönzi a kormányokat, a kutatóközösséget és a gyógyszeripart, hogy „tekintsenek túl a baktériumokon”.

A gombás fertőzések ugyanis – mint ahogy azt a The Lancet című folyóiratban megjelent levelükben írják – túl sok kezdeményezésből kimaradnak az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelemben. 

Hozzáteszik: „sürgős figyelem és fellépés nélkül néhány különösen kellemetlen gombás fertőzés – amelyek már most is évente 6,5 millió embert fertőznek meg és évente 3,8 millió emberéletet követelnek – még veszélyesebbé válhat”. Az elmúlt évtizedekben számos gyógyszerrezisztencia-probléma az invazív gombás betegségek következménye volt – írja van Rhijn és kollégái, akik kínai, holland, osztrák, ausztrál, spanyol, brit, brazil, amerikai, indiai, török és ugandai intézményekben dolgoznak. 

Az Egészségkalauz kiemeli, 2022-ben az Egészségügyi Világszervezet közzétette a gombák kiemelt kórokozóinak listáját. Eszerint

  • az emberi egészségre legveszélyesebbnek ítélt kórokozók közé tartozott az Aspergillus fumigatus, amely penészgombából származik és a légzőszerveket fertőzi;
  • a Candida, amely élesztőgombás fertőzést okozhat;
  • a Nakaseomyces glabratus, amely az urogenitális traktust vagy a véráramot fertőzheti;
  • illetve a Trichophyton indotineae, amely a bőrt, a hajat és a körmöket fertőzi meg.

Ezek a kórokozók az idősebbek, valamint az immunhiányos emberek számára jelentik a legnagyobb kockázatot. 

Ez a különbség a baktérium és a gombás fertőzés között

A baktériumokhoz vagy vírusokhoz képest a gombák bonyolultabb szervezetek, szerkezetükben leginkább az állatokhoz hasonlítanak. Ez azonban megnehezíti és költségesebbé teszi olyan gyógyszerek kifejlesztését, amelyek elpusztítják a gombák sejtjeit anélkül, hogy a szervezet más fontos sejtjeit károsítanák. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: padrinan / Pixabay)

2024. december 15., 09:19

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!