Óriási titokra derült fény a babérmeggy kapcsán

Svájcban szeptembertől a babérmeggy egyáltalán nem lesz értékesíthető, de még csak importálni sem lehet majd.

2024. augusztus 22., 12:26

Szerző:

Szeptember 1-től Svájcban a babérmeggyet sem értékesíteni, sem eladni, sem importálni nem lehet. Ezzel elkerülhető, hogy a növények elterjedjenek és károkat okozzanak. A már kertben lévő egyedeket azonban nem kell kiirtani – írta meg a FAZ. A rózsafélék családjába tartozó Prunus laurocerasus Kis-Ázsiából származik. Örökzöld és nagyon érzéketlen a hőre valamint a szárazságra. A babérmeggy gyorsan nő, sövénynek kitűnő.

A lap felidézte, hogy a babérmeggy a rovarokra és a növényevő állatokra is veszélyes lehet. Ha a leveleket ugyanis megeszik, úgy mérgező hidrogén-cianid képződhet a gyomorban. Így 2013-ban a cserjét az év mérgező növényének választották.

Az invazív idegen fajok ökológiai, gazdasági és egészségügyi károkat okozhatnak – állapította meg a svájci kormány az értékesítés tilalmáról szóló határozatában. Ezek a növények ráadásul olyan széles körben elterjednek, hogy kiszorítják az őshonos növényeket, megfosztva a rovarokat és más fajokat élőhelyüktől vagy táplálékuktól.

Az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Biodiverzitási Tanácsa (IPBES) jelentése szerint az invazív fajok kulcsszerepet játszottak abban, hogy kihalt az állat- és növényfajok 60 százaléka.

Nem csak a babérmeggy lehet veszélyes

Sajnos nem csak a babérmeggy a természet legnagyobb gondja manapság. Korábban megírtuk: az Európai Unión kívüli, messzi tájakról nem csak egy szép, egzotikus növényt, hanem akár számos növényi károsítót is behurcolhatunk az országba, amelyek visszafordíthatatlan hatással lehetnek a hazai élővilágra. Azok ugyanis olyan kártevőket rejthetnek magukban, amelyek károsíthatják az Európai Unióban honos és termesztett növényeket.

Egy 2013-as példa jól szemlélteti, hogy egyes növényegészségügyi katasztrófák akár visszafordíthatatlanok is lehetnek. Ekkor Dél-Olaszországban egy amerikai kontinensről származó baktériumot (Xylella fastidiosa) azonosítottak, amely addigra már elterjedt a dél-olasz olívaültetvényekben, súlyosan károsítva az olasz agrárgazdaságot és siralmas látvánnyá változtatva a régió jellegzetes táját. Puglia régiójában összesen 21 millió fát fertőzött meg és pusztított el.

Azóta sajnos már több európai országban is megjelent, kiterjedt fertőzést okozva: Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában. Ráadásul olyan károsítóról van szó, amely 400-600 gazdanövénnyel rendelkezik és előszeretettel támadja meg az olíván kívül, a csonthéjasokat, a citrusféléket, a szőlőt és a legkülönbözőbb dísz- valamint vadon élő őshonos növényeket.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: ulleo / Pixabay)

Idén nyáron a tartós hőség és az aszályos időjárás nem csak a mezőgazdaságban okozott komoly gondokat. Magyarország vízei is megsínylették az extrém szárazságot. A Bakony csodálatos szépségű patakja, a Cuha-patak sem csörgedezik már.

A komposztálás során a szerves hulladékot gyűjtjük össze, és olyan módon kezeljük, hogy elősegítsük a biológiai lebomlásukat. Komposztálni nem bonyoltult, de néhány fontos szabályt érdemes szem előtt tartani.