Utolsó esély

- Szomorú tény, hogy Magyarországon a stressz és a környezeti hatások miatt nagyon sok a daganatos beteg. Minél előbb fölismerik a rosszindulatú daganatot, annál könnyebb jobb hatékonysággal segíteni. Ugyanakkor számos betegnek ön az utolsó reménye.

– Betegeim többségének áttétei vannak a hasüregben, a hashártyán. Ma Magyarországon – a nyíregyházi kórházat kivéve – máshol nem operálják meg ezeket a pácienseket. Végstádiumban lévőnek tekintik őket, csak kemoterápiát kapnak.

– Mi az ön módszerének lényege?

– Dr. Paul Sugarbaker amerikai professzor találta ki ezt a speciális sebészeti módszert még a kilencvenes évek közepén: a hasüregből minden olyan, nem életfontosságú szervet eltávolítunk, amelyen daganatsejtek vannak. Például: levesszük a máj tokját, ha szükséges, csonkolunk a vastagbélből, kivesszük a lépet, adott esetben a női belső szerveket is.

– Biztonsággal látható a rosszindulatú sejtosztódási folyamat?

– Betegeimnek azt mondom: ilyenkor úgy néz ki a hasuk, mintha grízzel szórták volna be. Sajnos az efféle betegségek késői felismerésének éppen az az oka, hogy a korszerű diagnosztikákkal – CT, PET-CT, MR-vizsgálat – sem láthatók a néhány milliméteres elváltozások. De ha a sebész felnyitja a beteg hasát, az apró elváltozásokat is észreveszi.

– A sebész szeme és keze többet ér a finom technikánál?

– Igen. Ebben a műtétben a daganateltávolítás mértéke lényeges független prognosztikai faktor, vagyis olyan tényező, amely meghatározza a beteg túlélését, gyógyulási folyamatát. Neki akkor a legjobb az életkilátása, ha az összes látható daganatot kiszedem a hasüregből. Csakhogy hasonló műtéttel is óhatatlanul daganatszóródást idézünk elő a hasüregben. És a sebész – legjobb tudása szerint – befejezi az operációt, visszavarrja a beteg hasát, aztán néhány hónap múlva esetleg kiderül, a betegnek hashártyaáttétei lettek.

– Ön viszont nem zárja össze azonnal a hasat...

– Pontosan. Amikor már nincs látható daganat – de ugye tudjuk, a hasüreg tele mikroszkopikus daganatsejtekkel –, speciális pumpával hatvan percig keringtetem a 42,5 fokos, nagy koncentrációjú kemoterápiás oldatot a beteg hasában, hogy a folyadék a hasüregbe sodort daganatsejteket elpusztítsa.

– Nem veszélyezteti az ép szerveket a 42,5 fok?

– Nem. Ez tudományosan megalapozott hőmérséklet: 45, 46 foknál már visszafordíthatatlan lenne a károsodás.

– Akkor már égetne?

– Igen. A kezelési módszer mögött hosszú-hosszú évek tapasztalatai, kutatásai állnak. Ez a kemoterápia ott fejti ki hatását, ahol a leginkább szükséges. Másrészt csak minimális mértékben szívódik föl a szisztémás keringésben, ezért csekély a mellékhatása.

– Mennyi ideig tart így a műtéti beavatkozás?

– Nagyon hosszú. Megesett, hogy 12 órán át tartott. Legutóbb „csupán” 10 órán keresztül. A terhelés miatt általában 65 év fölött nem is ajánljuk a betegnek a műtétet. De volt már idősebb betegem is, és sikerült a beavatkozás nála.

– Rendkívül fontos, hogy az orvos érezze: a betege nagyon meg akar gyógyulni.

– Egy onkológiai beteg sokkal jobban kötődik az élethez, másképpen kapaszkodik bele. Nemrég olvastam, hogy Amerikában előrehaladott stádiumban lévő emlődaganatos nőket kérdeztek meg a jövőbe vetett hitükről. Mind tudták, hogy meghalnak, s mindent vállaltak volna egy plusz hónapért.

– Ön nyíltan megmondja a betegnek, mire számíthat?

– Mindig elmondom: ez egy nagy műtét, csodára én sem vagyok képes, de a remek csapatommal – mert az érdem nem az enyém – tudunk valami olyat, amit ma Magyarországon más nem. De nyilván van olyan helyzet, amikor a betegség nekem is megálljt parancsol.

– Akadt olyan, aki erre úgy reagált, hogy akkor mégsem vállalja?

– Ilyen nem volt. Pedig ötven beteget operáltunk meg 2012 májusától. Magyarországon akkor volt az első ilyen beavatkozás. De talán Kelet-Közép-Európában is mi voltunk az elsők.

– Fiatal sebészként föltűnt a kollégáinak, hogy milyen jó kezű?

– Egy fiatal sebészről még nem lehet megmondani, milyen szakember lesz belőle. De az adottság, az elhivatottság látszik. Ugyanakkor különösen igaz a sebészetre, hogy főnököt kell jól választani.

– Ezek szerint ön szerencsés volt.

– Briliáns sebészektől tanulhattam. Debrecenben végeztem, s 1992-ben az ottani Kenézy Gyula Kórházban kezdtem dolgozni dr. Kósa Csaba, majd dr. Hajd- Zoltán professzor úr sebészeti osztályán. Tizenöt évig voltam ott. Hajd- professzor úr emblematikus alakja a magyar onkológiai sebészetnek: példát mutatott nekem.

– Ha jól tudom, egy neves milánói professzor is a tanítványává fogadta.

– A cytoreduktív sebészeti (CRS) beavatkozás és a hasüregi kemoterápiás kezelés 1995-től lassanként elterjedt a világban. Európában főként dr. Marcello Deraco milánói professzorhoz kötődik ez az eljárás. Amikor 2011-ben kijutottam Bergamóba egy nemzetközi kongresszusra, ahol speciálisan a hashártyaáttétek kezelésével foglalkoztak, Deraco professzor is ott volt. Vettem a bátorságot, és elmondtam neki: Magyarországról jöttem, s nálunk sajnos még nem ismert ez a módszer. Azt válaszolta: tudja, ugyanis operál magyar betegeket is. Aztán hosszabb-rövidebb időket töltöttem milánói klinikáján, asszisztálgattam a műtétjeinél, s kezdtem megtanulni tőle, amit lehetett. Akkor már a nyíregyházi kórházban voltam, ahol az osztályvezető főorvos, a rendkívül komoly tudású daganatsebész, dr. Bogdán Rajcs Sándor támogatott, és engedte, hogy végezzek ilyen műtétet.

– Magyarországon az OEP mennyit fizet egy-egy ilyen műtét után?

– Nem titok: az olasz professzornál 100-140 ezer euró ez a beavatkozás...

– Úgy érti: 30-40 millió forint?

– Igen. És külföldön az efféle műtétek költségét döntően a magyar egészségbiztosítási pénztár viselte.

– Hiszen EU-tagállam vagyunk.

– Így van. De ez sokkal inkább megterheli a hazai OEP-kasszát! Itthon ugyanis 2-2,5 millió forintból tudjuk kigazdálkodni a műtét költségeit. Tőlünk nyugatra már minden államban és Ázsiában is van cytoreduktív sebészet. Biztosra veszem: az adott ország egészségpolitikusai, egészségügyi közgazdászai kiszámolták, hogy ez megéri a betegnek, megéri az országnak és az ottani gazdaságoknak is. Különben nem terjedt volna el ennyire ez a fajta beavatkozás.

– De itthon más még mindig nem végez ilyen műtéteket. Egyáltalán: hogyan bírja ezt egyedül?

– Nehezen.

– Számomra érthetetlen: jól képzett magyar sebészkollégái miért nem akarják öntől ezt megtanulni?

– Nem tudom. Nem értem. Már az idén hat-hét hazai kongresszuson tartottam prezentációt erről a módszerről. És őszintén szeretném, ha Magyarországon nem csak Nyíregyházán csinálnánk ezt, de még legalább két-három központ alakulna.

– Mondjuk ott, ahol klinikák vannak, orvosi egyetemek: Szegeden, Pécsett, Budapesten.

– Ez annyira speciális feladat, hogy klinikán mindenképpen helye lenne. Minden fórumon elmondtam: sok szeretettel várom kollégáimat, mindent megtanítok nekik a műtőasztal mellett, mert ez nekem is fontos, hiszen most már nem nagyon bírom. Fizikailag sem tudok mindennap operálni. És csak a kis hányada jut el hozzám azoknak a betegeknek, akiken el lehetne végezni ezt a beavatkozást.