Túl minden határon

- Ha már Sajtófesztiválon vagyunk, reklámozzuk kicsit a sokszor jogosan szidott sajtót. Az elmúlt pár hétből tudnak említeni olyan cikket, amely különösen tetszett?

Lakner Zoltán: Ferenczi Krisztina Mészáros Lőrinccel folytatott beszélgetése emlékezetes. Ez az Atlatszo.hu oldalon megjelent videointerjú azért is fontos, mert megkezdődött egy fontos műfaj rehabilitálása: ismét vannak oknyomozó anyagok.

Ceglédi Zoltán: Az egyik példa nálam is egy videoriport a hvg.huról, amelyben Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó malacokat oszt vidéken. Beül az ölebével az Audiba, látványosan lemegy vidékre, állatokat oszt, s arrogáns hangnemben leszúrja azokat, akik megpróbálják figyelmeztetni, hogy talán nem ez a megoldás. Csak az gondolhatja, hogy egy kismalac átadásával egy négytagú család fehérjeigényét meg lehet oldani, akinek egyébként havi másfél millió a fizetése. Fontos kordokumentum ez, elárulja, mit gondol a kormány azokról, akik vidéken, nehéz sorban élnek. A másik példám Tóta W. Árpád írása az új államfő megválasztása utáni napokból. Arról szól, hogy nosza, tessék megmutatni, valóban komolyan gondolta-e Áder: ha száz rossz törvényt kap, akkor százat fog visszaküldeni.

- Eszerint a kormányzati hatalom igazi működését bemutató anyagok nem a mainstream, nagy elérésű médiumokban jelennek meg. Sokan bíznak az alternatív felületekben, még akár a blogokat – mínusz Napraforgó blog – is idevehetjük. Nem túlzó ez az optimizmus?

L. Z.: Optimizmusról mi sem beszéltünk. De az átgyűrűző hatás létezik: ami egy kisebb fórumon téma lesz, az máshová is eljut. Ám nemcsak műfajban, témaválasztásban is változás látszik. Két év alatt telepanaszkodtuk az újságokat, ezért fontosabbak lettek azok az anyagok, amelyek arról szólnak: mit lehet tenni, milyen eszközök állnak az ellenzéki politikai erők, civil szervezetek, állampolgárok rendelkezésére.

C. Z.: Romantikus elemző vagyok, s azt gondolom, hogy a kicsiből is lehet nagy, ha okosan csinálják. Például Schmitt Pálra az első csapást a Hírszerző mérte: ők szúrták ki, hogy nem tudja helyesen leírni a saját pozíciójának a nevét. Aztán jött a plágiumügy, amely szerintem egyértelműen az oknyomozó újságírás sikere.

- Visszaadhatja ez a műfaj a sajtó hitelét?

C. Z.: Nem. Üdítő kivételről van szó.

L. Z.: Akkor most én leszek romantikus: ennél optimistább vagyok. Két éve élünk egy rendszerkísérletben, s talán mára rájöttünk, hogy a politikai hatalomgyakorlás szemszögéből minőségileg új a helyzet 2010 óta. Ennek a struktúráját, a politikai és gazdasági érdekek összefüggését érdemes átlátni, megismerni. És amikor a Fidesz vezetői szembesülnek azzal, hogy ez a kormányzás mégsem annyira sikeres, mint ahogy gondolták, hajszálrepedések keletkeznek. Ahonnan információk szivárognak, s ezekből tud dolgozni a sajtó.

- A pártok mindig is törekedtek a közmédia elfoglalására, hangsúlyos szereplőket akarnak maguk mellé állítani tévében, rádióban, írott sajtóban. Mi a mostani kísérlet újszerűsége?

L. Z.: Sokkal szisztematikusabb, tudatosabb a gazdasági és a politikai pozíciók összeépülése, más a nagyságrend, és centralizált az irányítás. A médiát pedig igyekeznek hozzákapcsolni ehhez a konglomerátumhoz. Ebből azonban nem vonnám le például azt a következtetést, hogy amit a közszolgálati médiával a Fidesz csinál, sikeres lesz. Az emberek a közmédia nagy részét nem használják.

C. Z.: Minden korábbi kormány médiapolitikája – az összes elfoglalási kísérlettel együtt – közvetett történet volt. A Republikon Intézet mérései azt mutatják, hogy az a direkt elfogultság, ami a kormányváltást követően jelent meg, csökkent. Viszont nőtt a közvetett elfogultság: az, hogy valamit hogyan tálalok. Közpénzből, kereskedelmi tévés eszközökkel felnyomják a nézettséget, és ebben a környezetben próbálják az ugyanúgy elfogult, de bulvárosított híradóban átadni a kormánynak megfelelő híreket. A kereskedelmi tévék helyzete is tragikus. A TV 2 Tények című műsorában – főképp, amióta a Hír TV-től odakerült a komisszár – a 25. percben szokott jönni az első olyan hír, amelyet minden szereplő túlél. Amikor tavaly leminősítették Magyarországot, az erről szóló anyagot megelőzte a fókabébik születése, az, hogy egy nénit elgázolt egy kamion, árokba borultak a részeg biciklisták, és kiraboltak egy bankot. Valahol meg is értem őket: Szalai Annamáriáéknak köszönhetően elképesztő büntetéseket lehet összeszedni. Aki kinyitja a száját, annak könnyen rákoppintanak a fejére, akár halálos erejű ütést mérő bunkósbottal.

- Most éppen amellett érvelnek, hogy miért nem fognak átmenni a mainstream médiába a fontos, oknyomozó anyagok. Holott beszélgetésünk elején még ez volt a feltevésük.

C. Z.: Ezért mondtam magam romantikusnak. De azt tartom: precedensek vannak. Az, hogy most már tartósan nyolcvan százalék fölött van azoknak az aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok, egyfajta igényt jelez arra, hogy valódi hírek is megjelenjenek. Az a Blikk, amelyet sokan olvashatatlan szemétként emlegetnek, rájött, hogy vannak a piacon elégedetlenek, s elkezdtek nekik írni. Nem egy kormánykritikus hír ott jelenik meg először.

L. Z.: A Zoli által emlegetett bulvárosodáshoz hozzájárul az apátia is. A választók csalódottak, és kiábrándultságukra senkinek sincs jó válasza. Ha a média ezt érvként használja amellett, hogy miért nem kell foglalkozni a politikával, akkor ez a hangulat fennmarad. De a Schmitt-ügy megmutatta: ezek a hírek igenis be tudnak kerülni a médiába. Persze ilyen botrány nem terem minden bokorban, ám jelzi, hogy azoknak a szervezeteknek, pártoknak, amelyek alternatívát akarnak mutatni, „megzenésíthető” ügyeket kell kínálniuk. Ehhez színvonalasabban kell politizálni, fölfogni a média szabályait, tudatosabban használni a lehetőségeket.

- Vannak médiumok, amelyek nem kihasználják az apátiát, hanem küzdenek ellene. Kérdés, meddig küzdhet például a Klubrádió. A félmilliós hallgatottságú rádió elnémítása immár nemzetközi ügy lett. A botrány lassan többet árt, mint használ a Fidesznek.

C. Z.: Nem tanultak meg valamit, amit még a legutolsó tisztítószergyártó is tud. A reklámokban is azt mondják, a szer a baktériumok kilencvenkilenc százalékát elpusztítja. Még ők is hagynak egy százalékot a baktériumból!
A szocializmusban is volt egy Hofi! A Klubrádiónak nincs nagy elérése, hegyet-völgyet megmozgató hatása. De fontos egy közösségnek, amely sokkal hangosabb, felháborodottabb lesz, ha elveszik tőle a rádiót. Tényleg egészpályás letámadás zajlik, holott volt már egy ilyen rendszer, amelyet épp a fiatal Orbán Viktor és rendszerváltó társai buktattak meg, mert a hétköznapokban nem működött.

- El fogják hallgattatni a Klubrádiót?

L. Z.: Látható, hogy a jogi kreativitásuk – aminek egyébként a joghoz már semmi köze – végtelen. A cél világos: azok, akiknek a véleménye közel áll egymáshoz, viszont távol van a kormányétól, minél kevesebb fórumon tudjanak egymással érintkezni, és nehezebben szerezzenek információt. A Klubrádióban nemcsak híreket mondanak: kohéziós ereje van, közösséget teremtenek. A Fideszt ebben az ügyben talán kevésbé érdekli a saját vesztesége, és jobban az, hogy mekkora károkat tud okozni a másik oldalnak. Minden határon túl vagyunk, ezért nehéz jósolni. Ahhoz képest, hogy Budapesten ülünk, egy uniós ország fővárosában, olyan történetekről beszélünk, amelyek korábban csak Minszkben estek meg.