Ördögi hangot vett fel a NASA marsjárója

A NASA marsjáróra, a Perseverance először vette fel egy porördög hangját a Marson – amelyé nagjyából ugyanúgy hangzik, mint egy földi porördögé.

2022. december 14., 10:22

Szerző:

Először vette fel egy marsi porördög hangját a NASA marsjárója – derült ki egy a Nature Communications című szakfolyóiratban kedden megjelent tanulmányból.

A hanganyagon tíz másodpercig hallható, ahogy a becslések szerint az óránkénti 40 kilométeres sebességet is elérő széllökések süvítenek a Perseverance nevű marsjáró körül, miközben porszemcsék csapódnak az eszközhöz.

A kutatók rámutattak: a marsi porördög hangja meglepően hasonlít földi rokonáéhoz, de egy kicsit halkabb, miután a Mars ritka légköre tompítja a hangokat, és a szelek sem tudnak annyira felerősödni a vörös bolygón, mint a Földön.

A porördögök a tölcsérek közé tartozó, rövid életű meteorológiai jelenségek. Főleg száraz területeken jellemzőek, és a talaj, valamint a levegő hőmérséklete közötti nagy eltérésnek köszönhetőek.

A Perseverance 2021. szeptember 27-én vette fel a marsi porördög hangját – tájékoztatott Naomi Murdoch, a jelenséget bemutató tanulmány vezető szerzője.

Nem csak hang, videó is van róla

A porördögről képek is készültek a navigációs kamerának köszönhetően, miközben az időjárás-monitorozó készülék adatokat rögzített róla. A 118 méter magas, 25 méter széles és másodpercenként ötméteres sebességű jelenség átlagosnak számít a maga nemében – derült ki a kutatásból.

A porördögök gyakoriak a Marson, de mivel a Perseverance mikrofonja néhány naponta alig három percig van bekapcsolva, a szerencse is közrejátszott abban, hogy sikerült felvenni a hangját – magyarázta Murdoch.

A kutató szerint egy a kétszázhoz volt annak az esélye, hogy szert tesznek a hangfelvételre. A Perseverance első évében 84 percet kapott mikrofonvégre a Mars életéből, és a felvételeken mindössze egyetlen porördög hangja hallható – tette hozzá a szerző.

A kutatók azt remélik, hogy a rögzített adatok segítségével képesek lesznek jobban megérteni a vörös bolygó időjárását és éghajlatát. A felvétel a kutatóknak nagy fejtörést okozó rejtély nyitja is lehet. A tudósoknak ugyanis eddig nem sikerült rájönniük arra, miért van, hogy a Mars egyes területein a forgószelek szinte felporszívózzák a marsjáró felületét, míg máshol csak a levegőt mozgatják meg, a port nem.

(Kiemelt kép: A NASA Perseverance marsjárója a WATSON kamerájával készített egy a szelfit a Rochette becenevű szikla felett 2021. szeptember 10-én. fotó: Handout / AFP / JPL / Caltech / NASA)