Miért tanuljunk németül?

Voltak előzmények is, nem éppen dicsőségesek. Hitlerék a maguk szolgálatába állították a német nyelv ápolására még a Weimari Köztársaságban alapított Német Akadémiát, majd Goebbels propaganda-miniszter harsogta, hogy világnyelvvé kell tenni a germánokét. Így nem meglepő, hogy a háború után az Akadémiát is betiltották, ám 1951-ben alapított utóda, szöges ellentétben elődjével, éppen az eszmék szabadsága, a demokrácia erősítése és terjesztése jegyében fejlődött ki.

Bizonyos mértékben rendhagyó módon az NSZK külföldi kulturális politikája tudatosan nem az ilyen intézeteknél szokásos fellépésre, a saját eredmények látványos felmutatására törekedett. Hanem arra, hogy a maga összetettségében mutassa be a világnak az új, demokratikus Németország művészetét, irodalmát, tudományát – függetlenül a mindenkori kormányoktól, a politikától általában. Ez oly annyira sikerült, hogy Franz-Josef Strauss, a bajor CSU nagyhatalmú vezetője a 60-as években hevesen bírálta az intézményt, mert az az avantgárd őt is kifigurázó művészek alkotásait népszerűsítette. A közismerten kemény anti-kommunista Strauss az NDK – hasonló célú – Herder Intézetét állította példának, mondván: azok valóban a klasszikus német értékeket mutatják be a világnak… Bonn mindenesetre továbbra is előnyt adott a kritikus szellemnek: a világba küldött előadói között olyanok szerepeltek, mint Rainer Werner Fassbinder, a híres filmrendező, az író Günter Grass, Hans Magnus Enzensberger, Walter Jens – a mindenkori hatalom éles bírálói, egyúttal az új, szabad szellemű Németország képviselői.

Intézet Budapesten – már 1988 márciusától

A Goethe Intézet túlélte Strausst, majd örömmel regisztrálhatta a szociáldemokrata kancellár, Willy Brandt megállapítását: a diplomácia és a külgazdasági törekvések támogatása mellett a kultúra a német külpolitika harmadik pillére. E nyitottság, a szabad kultúra, a demokrácia terjesztésének jegyében a Goethe Intézetek a 80-as évektől nem keveset tettek Közép-Kelet- Európában is. Mivel állami intézményről volt szó, kisebb szenzációt jelentett, amikor már jó két évvel a rendszerváltás előtt, 1988 márciusában megnyithatta kapuit a Goethe Intézet Budapesten –hamarább, mint Varsóban vagy Prágában. Így egy ideig párhuzamosan két német intézmény ápolta a kulturális kapcsolatokat. A másik az NDK Herder-Intézete volt, amíg annak helyén meg nem nyílt az első Porsche-autószalon…

A térségben egyébként - Szlovákia után - a lakossághoz viszonyítva Magyarországon a legmagasabb a németül tanulók száma: több, mint félmillióan tanulják Goethe és Schiller nyelvét. Amelyen amúgy egy százada jószerével még minden műveltebb magyar tudott – és sok kevésbé művelt is. Az Intézet budapesti kezdetei egyébként szerények voltak: bérelt helyiségek a Kecskeméti utcában. Pár év múlva annál tágasabb, elegánsabb volt az új otthon, az Andrássy úton, az Opera mellett. Berlinben azonban takarékosak az állami pénzzel s mikor a bérleti díj az egekbe szökött, átadták a helyet luxus-boltoknak. Öt éve a divatossá vált Ráday-utca végén, saját, három emeletes új székházában dolgozik az intézet, amely európai viszonylatban is a nagyobbak közé számít.

Erre magyarázat a németül tanulók magas száma – s alkalmasint a szoros politikai és gazdasági kapcsolatok. A nyelvoktatásban egyébként kezdetben sajátos feladattal is meg kellett birkózniuk: 1990-97 között orosz-tanárok százait képezték át a német nyelv oktatására, tömegével kaptak a pedagógusok ösztöndíjat, hogy tanfolyamokon, módszertani szemináriumokkal egybekötött tanulmányutakon vehessenek részt. Ezernél több orosz-tanár nyári iskolákon ismerkedett az oktatandó új nyelvvel.

A nyelvtanítás azóta is az intézet munkájának legfontosabb, sikeres területe. A dolgok német alapossággal mennek: 13 egyetem és főiskola germanisztika-tanszékével működnek rendszeresen együtt, de a docensek mellett eljutnak a falusi általános iskolák német-tanáraihoz is: nekik szintén jár a rendszeres továbbképzés – akár német földön is.

Az intézetben anyanyelvi és elsőrangú magyar tanárok, több ezer kötetes könyvtár, lapok, folyóiratok, lemezek gazdag választéka. A nagy érdeklődés ellenére tudatában vannak, hogy a német nyelv oktatása világszerte - amint az angol tovább terjed – visszaesőben van. Ám az EU-ban a németet beszéli a legtöbb ember s éppen olyan kis országok, mint Magyarország esetében, ahol bizony két idegen nyelv ismerete a kívánatos, Goethe nyelve hosszú távon is biztos másodiknak számít. Messze megelőzve a franciát, az olaszt – hogy más nyelveket ne is említsünk. „Englisch ist muss, das Deutsche ist Plus…”, azaz az angol kell, a német többlet, hangzik a kor parancsa.

Egyébként az intézetben vizsgázni is lehet a németből, minden fokon – akárcsak a híres, rettegett Rigó-utcában. A Goethe-Intézetben szerzett bizonyítvány egyenrangú a magyar állami nyelvvizsgával.

Ami a német kultúrát illeti, a Goethe munkatársai a cserében, a dialógusban gondolkodnak. Azt hozzák az adott országba, ide is, amit igényelnek, amihez partner van. Jönnek azután írók is és van egy kitűnő ajánlójuk, Mozgókönyvtár címmel. Amelyből kiderül, hogy a kortárs német irodalom java viszonylag gyorsan megjelenik magyarul (akárcsak fordítva). Rendre támogatják a magyarországi könyvheti rendezvényeket, az író- és a fordító-programokat, szervezik az új és a klasszikus német filmek bemutatóit..

A budapesti Goethe Intézet több tízezer embert ér el tanfolyamain, rendezvényein személyesen. További sok tízezret, elsősorban az ifjabb nemzedékeket, az Interneten, weboldalukon. Ahol is sokak számára meglepő újdonsággal szolgálnak: miszerint Magyarországon, a Tudományos Akadémia könyvtárában van a világ egyik legnagyobb Goethe-gyűjteménye. Baltasar Elischer, Eperjes/Preschau/Presovi német polgár a 19. sz. derekán állította össze, leszármazottja a milleneum táján ajándékozta az Akadémiának. Anyagát fokozatosan töltik fel együtt a világhálóra, sok minden máris látható belőle.


Gondok Phenjantól Pekingig

Az intézet-hálózat mai politikai kihívásai már nem Kelet-Európában vannak. Hanem például Észak-Koreában, ahol ugyancsak próbálkoztak olvasóterem megnyitásával. Jóllehet egyezmény biztosította, hogy a phenjani termet szabadon látogathatják az érdeklődők és szabadon hozzáférhetnek az ott nyújtott tájékoztatáshoz, ennek évek alatt sem sikerült érvényt szerezni – ezek után a termet bezárták. Más a helyzet Kínában, ahol ismétlődő küzdelmek jellemzik a helyzetet. Egyes kortárs kínai képzőművészek, írók, különösen ismertek, népszerűek Németországban. Így óriási felháborodást keltett Aj Vej-vej, a híres festő (és rendszer-bíráló) politikai okokból való, zaklatása, mások bebörtönzése. Némileg bizarr volt az eset, amikor kínai részről egy német képzőművészeti kiállítás anyagából kifogásolták a festményt, amely a síró Sztálint ábrázolta… Berlin a művészeti szabadságra hivatkozva lemondta a kiállítást – míg más tárlatok a disszidens művészek zaklatása ellenére nyitva maradtak. S szabadon folynak a rendezvények – amelyeken nyilvánvalóan mindig jelen vannak a kínai biztonsági hatóságok emberei is.

Takarékosság és Európa-koncepció

Napjaink gazdasági körülményei között a Goethe Intézet munkáját is nehezítik a szűkülő anyagi korlátok. Az évi 290 millió eurós költségvetést a korábbi szűkítések után még lejjebb akarják szorítani, voltak városok, ahol bezárásra kényszerültek. A munka azonban túl fontos és sikeres ahhoz, hogy ne folytatódjék lényegében a korábbi mederben és méretekben tovább. A jelek szerint egyébként térségünket továbbra sem felejtették el. Klaus-Dieter Lehmann, a Goethe vezetője, egy, az évforduló alkalmából adott nyilatkozatában arról beszélt: szeptemberben mutatják be új Európa-koncepciójukat. Nézete szerint a kultúra segítheti a nemzeti identitást – de nem szabad azt a kölcsönös elhatárolódásra felhasználni. „A kulturális gazdagság jó dolog, de a gazdagságnak alkalmasnak kell maradnia a párbeszédre. Elgondolkodtató a magyar példa, amikor azok újabban származási mítoszok alapján nagyon tudatosan elhatárolódnak szláv szomszédaiktól” – vélekedett Lehmann.

További írásokat olvashat Németországról a