Meglepő felfedezés: különös dologgal függ össze a magasságunk

A legújabb kutatási eredmények szerint – melynek eredményei a PLoS ONE című tudományos szaklapban olvashatók – testmagasságunk jelentősen befolyásolja azt, hogyan látjuk magunk körül a világot.

2011. szeptember 1., 10:20

A svéd Karolinska Intézet kísérleteiben részt vevő önkéntesek egy részével a tudósok elhitették, hogy akkorák, mint egy Barbie-baba, a többiekkel pedig, hogy négy kilométer magas óriások. Az eredmények szerint, amikor az emberek azt hitték, egészen aprók, a körülöttük lévő tárgyakat, és a köztük lévő távolságokat sokkal nagyobbnak észlelték, mint amekkorák azok valójában.

Akik óriásinak vélték magukat, épp az ellenkezőjét hitték: ők minden tárgyat és távolságot kisebbnek láttak. Ezt a fajta torzított észlelést a tudósok a kísérlet során úgy mérték, hogy megkérték a résztvevőket, becsüljék meg az előttük lévő tárgyak nagyságát, majd lépjenek feléjük annyit, amennyivel képesek elérni a tárgyat. A kutatás vezetője, Henrik Ehrsson szerint „a kisebb testű lények nagyobbnak érzékelik a világot, és ugyanez igaz fordítva is. Bár tisztában vagyunk vele, mekkora egy ember, a kísérletben alkalmazott illúzió segítségével óriásnak láthatunk másokat, ez pedig rendkívül érdekes.”

A tudósok úgy vélik, a kutatási eredményeknek gyakorlati haszna is lehet, például az emberi irányítású robotok területén. „Elméletben lehetséges létrehoznunk annak illúzióját, hogy egy ember egy mikroszkopikus orvosi robotot irányítson - úgy, hogy saját magát a robot helyébe képzeli. Ugyanezt óriási, károsodott atomerőművek javítására létrehozott robotokkal is képesek vagyunk megcsinálni”.