Megfejtették az indiaiak titkát
Svéd kutatók szerint a kurkuma védelmet nyújthat a szellemi leépüléssel szemben.
Védhet a szellemi leépüléstől, ha hetente egyszer-kétszer kurkumával fűszerezett ételt, például curryt fogyaszt valaki - idézte svéd kutatók megállapítását a The Daily Telegraph brit napilap online portálja.
Ecetmuslicákkal végzett kísérleteikben a Linköpingi Egyetem szakemberei úgy találták, hogy azok a gyümölcslegyek, amelyeknek a kurkuma hatóanyagát, a kurkumint adagolták, 75 százalékkal tovább éltek társaiknál - írja a
hirado.hu . A megállapítás segít megmagyarázni azt is, hogy miért ritkább a szellemi leépülés az indiai idős emberek körében nyugati kortársaikhoz képest.A kurkumin nem oldotta fel ugyan modellállatokban az amiloid fehérjeplakkokat, de felgyorsította az új idegszálak képződését azáltal, hogy csökkentette az úgynevezett oligomerek (összecsapódott fehérjék) mennyiségét, amelyek a káros plakkok előformái. "Az eredmények igazolták, hogy az oligomerek azok, amelyek a leginkább ártanak az idegsejteknek" - hangsúlyozta Per Hammarstrom kutatásvezető.
"Most azt mutattuk meg, hogy állatmodellben kis méretű molekulák is befolyásolhatják az amiloid fehérjék képződését" - tette hozzá a kutató. Több elmélet született már arról, hogy az oligomer fehérjék miként járulnak hozzá az Alzheimer-kór kialakulásához, a mostani tanulmány ezekhez szolgál újabb adalékkal.
A kurkumint a kurkuma gyökeréből nyerik ki, és évezredek óta használja gyógyításra a keleti orvoslás. Támogatja a szívet, segíti az emésztést, véd a fertőzések ellen, de nemrégiben rákvédő és trombózisellenes hatásairól is beszámoltak.
Az eredeti tanulmányt a PLoS One című tudományos portálon ismertették a szerzők.