Legfontosabb a dicséret?
282 főiskolás részvételével végeztek két kísérletet az Ohioi Állami Egyetem munkatársai. A diákoknak különféle kellemes élményeket kellett rangsorolniuk, mint például a fizetési csekk átvételét, találkozót a legjobb baráttal, a kedvenc étel elfogyasztását, vagy egy szexuális aktust. A listán szerepelt a dicséret és a jó osztályzat is – és ez utóbbi kettő érte a legtöbbet számukra!
Úgy tűnik, most derülhet ki az elmúlt évtizedek önértékelési mozgalmainak hátulütője: felnőtt egy olyan nemzedék, akik sikert és elismerést várnak el egy olyan világban, mely nem feltétlenül hajlandó ezt megadni hosszú távon, mondja Brad Bushman, az Ohioi Állami Egyetem kommunikáció és pszichológia-professzora. „Teljesen elképedtünk, mert igyekeztünk mindent összeszedni, amit a főiskolások szeretnek. Meglepődtünk azon, hogy ők leginkább dicséretet szeretnének. Szerintem nem kellene, hogy ez kiüsse a többi élményt, nem olyan alapvető szükséglet. A társas stimuláció fontos, de ez eléggé eltér a dicséret iránti igénytől” – fogalmazott a professzor.
A vizsgált személyek laboratóriumi körülmények között olyan tesztet töltöttek ki, mellyel tudomásuk szerint az intellektuális képességeiket mérték fel. Miután végeztek, azt mondták nekik, hogy ha várnak további 10 percet, akkor újraszámolják a pontjaikat egy olyan algoritmussal, ami általában jobb eredményt ad ki. A Journal of Personality online változatában közölt cikk szerint azok, akik az önértékelésnek nagy jelentőséget tulajdonítottak, inkább kivárták az időt az új pontszámokra. A résztvevők kitöltöttek egy narcisztikus vonásokat felmérő személyiségtesztet is. Megkérték őket arra is, hogy rangsorolják, mennyire vágynak bizonyos kellemes eseményekre. Addikciós kutatások ugyanis azt találták, hogy az addiktív személyiségek kevésbé vágynak függésük tárgyára, mint ahogy azt állítják. Bár azt nem lehet állítani, hogy a diákok az önbecsülés bűvkörében éltek, de közelebb álltak ehhez, mint a tanulmányban szereplő bármilyen más tevékenységhez. „Nagy problémát jelent, és úgy vélem, hogy a társadalomra káros az, ha valaki úgy érzi, többet érdemel, mint mások. Aki így gondolkodik, és azt hiszi, hogy különb másoknál, mérges lesz, ha mégsem kapja meg azt, amit szerinte érdemel” – mondta Bushman.
Jean Twenge, a Generation Me (Én-generáció) című könyv szerzője szerint a tanulmány nagyon jól rámutat az önbecsülés árnyoldalára, amire egész mostanáig azt hitték, csupa pozitívumot rejt. Kutatások kimutatták, hogy az önértékelés szintje a 60-as évek közepétől növekszik, különösen a főiskolások körében. „Elég ijesztő, hogy oda jutottunk, ezek az amerikai diákok többre tartják az önértékelést, mint a többi jutalmat. Amit valójában látunk, az egyfajta üres önértékelés, csupán azért kell különlegesnek éreznünk magunkat, hogy létezzünk. Mindenki győztes, és örökké jól kell éreznünk magunkat a bőrünkben. Ez valahogy figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az önértékelésnek kell, hogy legyen alapja.” – fejezte ki aggodalmát Twenge, aki egy személyben a San Diego Állami Egyetem pszichológusprofesszora is.
