Kiderült, mennyit ér a Pfizer az omikron szupervariáns ellen

Az eredmények nem jók.

2021. december 8., 10:15

Szerző:

A dél-afrikai Durbanben lévő Afrikai Egészségügyi Kutatóközpont virológusai publikálták az első laborvizsgálatok eredményeit, amelyet a Pfizer-oltás omikron variánssal szembeni hatékonyságával kapcsolatban végeztek. Az eredmények nem jók. Az oltás hatására termelődő antitestek sokkal kevésbé képesek semlegesíteni az omikron variánst, mint a korábbi változatokat – írja a The New York Times nyomán a Magyar Hang.

A kutatók szerint ezek az eredmények „valamelyest aggodalomra adnak okot”, de pánikra nincs indok. Mindenesetre beigazolódni látszik az a félelem, hogy az omikron könnyebben képes úgynevezett áttöréses fertőzéseket kialakítani az oltottakban, mint a korábbi változatok. Erre már eddig is voltak jelek.

Több szuperterjesztő esemény is kialakult az omikronfertőzés hatására, holott a résztvevők többsége be volt oltva.

Az oltás azonban nem vált teljesen haszontalanná, ugyanis bizonyos fokú védettséget az omikron ellen is nyújt. A kísérletben olyan oltottak antitestjeit használták, akik korábban voltak covidosak, illetve olyanokét, akik nem. Az omikron ellen mindegyikük antitestjei rosszabbul teljesítettek, mint a korábbi variánsok ellen. Sokkal rosszabbul, az antitestek hatékonysága néhány százalékra esett a korábbi védelmi szinthez képest.

Az eredmények mindenképpen szükségessé teszik az omikronra optimalizált vakcinák kifejlesztését. A kutatók szerint azonban addig is az ismétlőoltások a legreményteljesebb fegyvereink, amelyekkel valószínűleg emelni lehet az omikron elleni védelem szintjét.

Bizakodásra okot adó hír viszont, hogy az omikron az eddigi ismeretek szerint nem okoz olyan súlyos betegséget, mint a delta, bár az eddigi fertőzések főként fiatalok körében történtek.

(Kiemelt képünk: Oltáshoz készítik elő a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyagot, a Comirnaty-vakcinát a veszprémi Támasz Idősek Otthonában. MTI/Vasvári Tamás)