Ipszilonok

Nemzedékét így jellemzi egy harmincas Y generációs:
– Könyveket már alig olvas a korosztályom. A számítógép vált lételemmé. Analfabétának számít, aki nem tudja használni az internetet.
Amerikai társadalomtudósok tíz évvel ezelőtt megállapították: az USA-ban „internetes generációváltás” zajlik. Akkoriban lépett a munkaerőpiacra az a nemzedék, amely már a világhálón szocializálódott. Winchestereiken könyvtárnyi információt tároltak, e-mailen tartották a kapcsolatot, elektronikus sebességgel intézték magán- és közügyeiket. Kommunikációjuk mérhetetlenül felgyorsult. Míg az idősebbek idegenként bolyonganak a digitális világban, az Y generáció elfoglalta a kiberteret.

A kutatók azt is észlelték: az „ipszilonok” becsvágyóbbak, öntudatosabbak, mint a szüleik. Egy 2008-as amerikai felmérés szerint ennek a nemzedéknek a kétharmada pozitívan ítéli meg az életét, kiszámíthatónak a pályafutását.

Csakhogy a generációs jellemzők nem mindenütt egyformák. Egy hazai, szintén 2008-as szociológiai vizsgálat azt jelezte: a honi Y generáció pesszimista, bizonytalan. A megkérdezettek 38 százaléka a munkanélküliséget tartotta legfenyegetőbbnek, 22 százalékuk a pénztelenséget.

A párhuzamos felmérésekből kiderül: a tengerentúli fiatalok hisznek a társadalmi toleranciában és a politikában, magyar kortársaik viszont közömbösek a közélet iránt. A hazai kutatás szerint a válaszadók 49 százaléka állította: a rendszerváltás előtt könnyebb volt az élet. Holott akkor még nem is éltek, vagy kicsik voltak. Arra a kérdésre, hogy a demokráciát vagy a diktatúrát tartják-e jobbnak, egyharmaduk azt felelte: nekik ez mindegy.

Légüres térben

Tari Annamária pszichológus nemrég könyvet írt az Y generációról. Úgy véli, nálunk nemcsak az internethasználat választja el egymástól a korosztályokat. A köztük lévő szakadékot a rendszerváltás is mélyítette. A társadalmi, gazdasági átalakulások elsőként az „ipszilonok” szüleit sújtották:
– A kilencvenes évek elején az ország pszichiátriái megteltek olyan depressziós, szorongó betegekkel, akik hirtelen állás nélkül maradtak. Egzisztenciálisan tönkrementek, légüres térbe kerültek: munkájukra, tudásukra többé nem volt szükség.
De azoknak is gyökeresen megváltozott az életük, akik nem veszítették el a munkájukat. Az állandó létbizonytalanság, a teljesítménykényszer miatt a családjukra alig jutott idejük. Ezt leginkább a gyerekeik sínylették meg, akik folyton agyonhajszolt, fáradt szülőket láttak. Érthető, ha nyomasztónak érzik a felnőttvilágot, s közülük sokan ma is riasztónak találják az öldöklő kenyérharcot. Míg nyugati kortársaik már huszonévesen multikat is irányítanak, a honi Y generáció tagjainak gyakran diplomával sem sikerül elhelyezkedniük.

A terhek elől a meghosszabbított kiskorúságba menekülnek.

– Nálunk ez a nemzedék inkább késlelteti a felnőtté válást. Rengeteg húsz-harminc éves „gyerek” él még mindig a szüleivel. Nem azért, mert annyira jól érzik magukat együtt. Leginkább anyagi kényszerből teszik – magyarázza Tari Annamária.
Fiataljaink többsége kiszámíthatatlannak tartja a jövőjét. Egyre jobban eluralkodik rajtuk a kapunyitási pánik. Mert azért ők is tudják: mielőbb karriert kellene építeniük, hiszen idővel csökken az értékük a munkaerőpiacon.

– Sokszor hallottam e korosztály tagjaitól: huszonhat-huszonhét éves korig kellene a pálya csúcsára jutni. Utána már a „lejtmenet” jön – jegyzi meg a pszichológus.
Hozzáteszi: ennek a generációnak a fogyasztói társadalom által diktált hajszoltság lett a lételeme.

A bulvár hatalma

Az itteni generációs konfliktusokat a súlyosbodó értékválság is fokozza. Az „ipszolonok” sokszor úgy érzik: szüleik élettapasztalatai számukra használhatatlanok. Ahogy Antalóczy Tímea szociológus mondja: a Kádár-rendszerben szocializálódott nemzedék egészen más normák szerint élt.

– Akkoriban a pénz nem volt ennyire fontos. Érdemnek számított évtizedekig ugyanazon a munkahelyen becsülettel dolgozni. De a mostani világban ezek már nehezen működő életstratégiák. A mai fiataloknak piacképesnek kell lenniük, több lábon állniuk. Meg kell tanulniuk önmagukat menedzselni.
Antalóczy Tímea említi azt is: bár az Y generáció tagjai a gazdagságot tartják a legfontosabbnak, az érzelmi értékek listáján a családot sorolják az első helyre. Talán épp azért, mert gyerekkorukban sokat voltak egyedül az örökké elfoglalt szülők miatt.

Tari Annamária is megerősíti, hogy ez a korosztály kimondottan konzervatív nézeteket vall – például – a házasságról, gyerekvállalásról. Úgy gondolják, előbb stabil anyagi hátteret kell teremteniük. Így azonban a családalapítás ideje kitolódik, s ez is hátráltatja a felnőtté válásukat.

De jellemző az „ipszilonokra” az is: minél jobban szeretnének érvényesülni, élvezni a jólét örömeit. Szüleikkel ellentétben nem hajlandóak túlórákért feláldozni a magánéletüket. És szinte mindent aszerint értékelnek: mi mennyire segíti a boldogulásukat.

Antalóczy Tímea egyetemistáknak tanít média- és művészetszociológiát. Tapasztalata szerint a diákokat szinte csakis olyan praktikus ismeretek kötik le, amelyeket közvetlenül használhatnak a hétköznapi életben.

– Az Y generáció kultúrafogyasztása esetleges. Mondjuk, plázázás közben megnézik a multiplex mozi kínálatát is. Vagy a neten böngészve véletlenül rábukkannak valamilyen kulturális tartalomra, amely persze csak akkor ragadja meg a figyelmüket, ha elég látványos és könnyen befogadható. A világháló ezért a bulvárnak, a tömegkultúrának kedvez.
S az Y generációs már egy klikkeléssel szinte bármit ingyen letölt a netről. Csakhogy a könnyen szerzett „portéka” nem túl becses, ezért sem értékelik kellően a kultúrát. Egy hazai felmérés kimutatta: 2003-ban a budapesti friss diplomások 66 százaléka járt rendszeresen moziba. Öt évvel később már csak 51 százalékuk. Ugyanebben az időszakban a komolyzenei koncerteket látogató ifjak aránya 40 százalékról 15 százalékra csökkent.

Ugyanakkor idehaza napi átlag négy órát „szörföznek” a fiatalok, egyre több köztük a „digitális függő” is. Sokan blogot, nyilvános netnaplót írnak, s a közzétett élményeikre azonnali reagálásokat várnak. Az internetes közösségi oldalakra – leggyakrabban a Facebookra – több mint kétmilliószor klikkelnek naponta.

Virtuális kapcsolatok

Tari Annamária úgy látja: ezek a netezők folyton külső megerősítést keresnek.

– Az önértékelés és az önbizalom fejlődése fontos lelki folyamat, és az „elég jó” érzelmi élethez ma már elengedhetetlen. Az Y generáció olykor komoly pszichés gondokkal küzd. Gyakoribbak a narcisztikus és agressziókezelési problémák, az étkezési zavarok. Mivel a fogyasztói társadalomban mindig piacképesnek kell lenni, sokkal fontosabbá vált a megjelenés, a küllem. Nálunk is érzékelhető az új szociológiai jelenség, a „beautizmus”, a szépség és az attraktivitás elsődlegessége.
Egy honi huszonéves súlyos identitásválságot élhet át, ha nem talál példaképet, követhető mintát. Belső iránytű nélkül könnyen elveszhet a virtuális és valós zűrzavarban. Az érvényesülési harc pedig szükségszerűen növeli az agressziót: az öndestrukció, a depresszió is korosztályos tünetté vált. Más szakemberek azt is állítják: a túlhajtott netezés a társadalmat is rombolhatja. Vannak, akik már digitális ellenforradalmat jósolnak.

Mindenesetre Tari Annamária szerint az internet megjelenését követően épp most zajlik a virtuális világnak a reális világhoz való illesztése. Ebből a szempontból átmeneti ez a korszak.

– A névtelenség, a konvencióknak és szabályoknak a hiánya jelenleg komoly lendületet ad a virtualitásnak. Csakhogy még nem tudjuk, hogyan alakul majd a következő nemzedék személyisége, miként változnak a szokásai. Azt persze már tudjuk, hogy az online személyiség nem egyezik teljesen a valódival. Hogy mit teszünk a neten, abban tehát jócskán szerepet játszanak a pszichés tényezők. De ettől még a realitásban kell élnünk.
Tari Annamária arra is figyelmeztet: a tömegember magányát a világháló sohasem oldhatja fel teljesen.

A valódi kapcsolatokat virtuális barátok nem pótolják. Az együttérzés és a szeretet online nem tanulható.

Sem Keleten, sem Nyugaton.