Ilyen a Mars hangja

A felvételeket a NASA tette közzé.

2021. február 23., 19:38

Szerző:

A Mars hangját a Perseverance mikrofonja rögzítette február 20-án. A felvételeken a marsjáró hangjai és a szél is hallhatók. Ez az első alkalom, hogy hallhatjuk a vörös bolygó felszínén jellemző hangokat.

Mint azt korábban megírtuk, közép-európai idő szerint csütörtök este landolt a marsjáró a bolygón, a 250 méter mély Jezero-kráterben. Nemsokkal ezután az első fekete-fehér felvételek is megérkeztek róla a Földre. A Perseverance tanulmányozza a planéta éghajlatát és geológiáját, valamint kőzet- és talajmintákat gyűjt, amelyeket egy későbbi misszió során az Európai Űrügynökséggel együttműködve terveznek visszahozni a Földre, ahol a legfejlettebb laborokban vizsgálhatják meg őket.

 

Számos akció- és katasztrófafilm tette már központi témává az áramellátás megszűnését. Könnyű belátni, hogy mindennapi életünk szinte minden mozzanata valamilyen módon az áramhoz kapcsolódik. Eszközeink működése, ételeink frissessége, otthonunk melege – ezekhez is áramra van szükség. A villamos energia fizikai tulajdonságai, illetve a villamosenergia-hálózat működése miatt ezért folyamatos felügyeletre van szükség, hogy ne maradjunk áram nélkül.