Feltehetően egy 2000 éve történt gyilkosság nyomaira bukkantak

Egy római-kori gyilkosság áldozatának elrejtett maradványaira bukkanhattak Németországban egy római kori szemétgödör feltárásakor. Az egykori római kori várkastély melletti településnél végzett munkák révén érméket, kútmaradványok, valamint több lakóház alapfalait és pincéit tárták fel.

2017. szeptember 16., 10:11

Szerző:

A gödörben emberi felkar- és alkarcsontokat, valamint lábcsontokat találtak, a „csontváz többi része hiányzott” – mondta Peter Henrich, a koblenzi régészeti hatóság kirendeltségének vezetője. Mivel a rómaiak halottaikat a településeken kívül, sírmezőkön temették el, felmerült a bűncselekmény gyanúja. „Lehet, hogy valaki darabokra szedett egy holttestet és eltüntette?” – tette fel a kérdést a szakértő. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy baleset történt. Heinrich szerint további kutatásokra van szükség ennek kiderítésére. „Római kori gyilkosságokat tártak már fel például Baden-Württembergben és Rajnavidék-Pfalzban is” –  mondta.

Remagenben egy olyan területen végeztek ásatásokat, ahol új lakások és üzletek építésébe fogtak. A régészek felfedezték egy padlófűtéses római fürdőépület jó állapotban megmaradt részeit, valamint dél-franciaországi kerámiákat. Az egykori római kori várkastély melletti településnél végzett munkák révén érméket, kútmaradványok, valamint több lakóház alapfalait és pincéit tárták fel. A leletek az időszámítás szerinti 1-4. századból származnak. Az építkezés miatt az ásatásoknak október 15-én be kell fejeződniük, aztán ráépítenek az antik falakra. „Ezért nekünk most minden félóra számít” – hangsúlyozta Henrich.