"Felejtsd el Jézust, csillagok haltak meg, hogy itt lehess"

A világegyetem eredetéről és évbilliók múlva várhatóan bekövetkező végéről szóló, kétszáz oldalas könyvhöz utószót író Richard Dawkins evolúcióbiológus szerint Krauss "a kozmológia Woody Allenje". A videomegosztón elérhető előadás népszerűsége is igazolja, hogy az amerikai fizikus képes arra, hogy elméleteit elegáns, érthető és élvezetes formában adja elő – idézi Dawkinst az MTI.

Az Arizonai Állami Egyetem professzora végigvezeti az olvasót az asztrofizika elmúlt száz évének korszakalkotó megállapításain, amelyek ahhoz a következtetéshez vezették, hogy a világegyetem a semmiből keletkezett "tervezés, szándék és cél nélkül", és az a sorsa, hogy visszatérjen ebbe a kietlen, hideg, sötét űrbe.

A húszas években Edwin Hubble megfigyelései alapján általánosan elfogadottá vált az a tény, hogy a Tejútrendszer csupán egy a sok milliárd galaxis közül. A távoli csillagrendszerek vizsgálata közben Hubble arra is rájött, hogy távolodnak egymástól, a világegyetem tehát tágul. Mivel a távolságok meghatározása nehézkes volt, Hubble számításai nem voltak tökéletesek. Később a szupernóvák megfigyelése segítette a távolságok és az univerzum tágulásának pontos meghatározását.

Csillagporból vagyunk

A szupernóvák kapcsán Krauss két kitérőt tesz. Megjegyzi: számára a legköltőibb jellemzője a világegyetemnek, hogy az ember testének minden egyes atomja csillagokban keletkezett, és jobb és bal kezünk atomjai nagy valószínűséggel két különböző csillagból származnak. Csillagporból vagyunk tehát, atomjaink az univerzum leghatalmasabb robbanásai, szupernóvarobbanásokkor szóródtak szét, amikor a csillag egy rövid ideig tízmilliárd Nap fényességével világít. A nehéz elemek - például oxigén, szén, vas - nem az ősrobbanáskor keletkeztek, hanem a csillagok fúziós folyamatai során, és csak úgy válhattak testünk alkotórészeivé, hogy a csillagok megtették - és megteszik - azt a szívességet, hogy felrobbannak. "Felejtsd el Jézust, csillagok haltak meg, hogy itt lehess" - summázza a hallgatóságnak Krauss.

Galaxisonként átlagosan csupán százévente fordul elő szupernóvarobbanás. Ám az égbolt egy pénzérme nagyságú területén a legjobb teleszkópokkal 100 ezer galaxist lehet látni, így egy éjszaka alatt akár tíz felrobbanó csillag is megfigyelhető. "Az univerzum hatalmas és öreg, ezért mindennaposak a ritka dolgok, mint amilyen az élet is."

Hogyan lett a semmi helyett valami?

Krauss idézi azokat a kutatási eredményeket, melyek szerint a világegyetem tömegének és energiájának nagyobb részét nem az általunk ismert anyag vagy akár a rejtélyes sötét anyag adja. Hanem az üres tér energiája, az úgynevezett sötét energia. A kvantummechanika és a relativitáselmélet alapján a "semmiben" gyorsan létrejövő és eltűnő virtuális részecskék vannak jelen. Egy proton tömegének többségét - mintegy 90%-át - például nem a kvarkok, hanem a kvarkok közötti üres térben fel- és eltűnő mezők adják. És mivel protonokból és neutronokból épül fel az emberi test is, testsúlyunk 90%-át az üresnek látszó tér adja.

A sötét energia tehát átrendezi az arányokat ami az univerzum teljes anyag és energiamennyiségének eloszlását illeti. A tömeggel rendelkező testek pozitív energiának felelnek meg, a gravitációs vonzás a tömeggel rendelkező testek esetében negatív energiának felel meg. A mérések alapján ezek kiegyenlítik egymást: a világegyetem teljes energiája nulla, így tehát kezdődhetett semmiből – mondja Krauss. "Számomra ez választ ad arra a vallásos emberek által örökké feltett kérdésre, hogy a semmi helyett miért van valami. A válasz az, hogy a kvantummechanika szabályai szerint nem is lehet másképp."

Díszletnek kicsit sok

"Sokkal jelentéktelenebbek vagyunk, mint valaha gondoltuk" – mondja. Ha az univerzumból kiveszünk mindent, amit csak látunk, lényegében változatlan marad. A bolygókkal, csillagokkal, galaxisokkal együtt mi 1%-os "szennyezés" vagyunk egy olyan világegyetemben, aminek mintegy 70%-át teszi ki a sötét energia, majdnem 30%-át pedig a sötét anyag. "Hogy miért teremtettek volna nekünk olyan világot, amiben ennyire jelentéktelenek vagyunk, fel nem foghatom."

A tudós, aki többször felszólalt az isteni teremtés iskolai tantervekbe foglalása ellen az Egyesült Államokban, úgy fogalmaz: "Ha az emberek elfogadnák, hogy az univerzum olyan, amilyen, akár tetszik nekünk akár nem, sok problémánk megoldódna". Krauss szerint a tudósok szeretik a megoldásra váró rejtélyeket, az univerzum megismerésének izgalmát. Ez a hozzáállás megkülönbözteti őket azoktól, akik a vallások steril válaszaira vágynak.

A távoli jövő

Krauss rámutat: 100 évvel ezelőtt azt hittük, egy változatlan, örök univerzumban élünk. Ma már tudjuk: a világegyetem gyorsulva tágul, és az ősrobbanással keletkezett. Érdekes módon azonban ugyanezeket a felfedezéseket egy későbbi civilizáció számára lehetetlen lesz megtenni. 100 milliárd év múlva az univerzum tágulása miatt a galaxisok a fénysebességnél gyorsabban távolodnak majd egymástól, így eltűnnek a szem elől. (Információ nem utazhat gyorsabban a fénynél, de a tér nagyobb sebességgel is tágulhat a relativitáselmélet alapján.) Nem lesz bizonyíték az ősrobbanásra, mert nem lehet megfigyelni a távolodó galaxisokat, az ősrobbanás "utórezgése", a kozmikus háttérsugárzás, szintén eltűnik. Ezek a civilizációk nem fognak tudomást szerezni a sötét energiáról sem. A lehető legjobb tudósok a lehető legfejlettebb technikai felszereléssel is téves következtetésre jutnak. Azt hiszik majd, hogy a saját galaxisuk az egyetlen, és hogy az univerzum statikus és örök, ahogy mi is hittük, 1915-ben.