Egy szelet Európai Unió a dél-amerikai őserdőben
Meglepőnek tűnik, de tény: az Európai Unió földrajzi határai túlnyúlnak az európai kontinensen, legnyugatibb vidéke az Atlanti-óceán túlpartján, a dél-amerikai kontitnensen elhelyezkedő Francia Guyana. A Brazília és Suriname közé ékelődő volt francia gyarmat 1946-ban lett Franciaország tengerentúli megyéje, s mint ilyen, ma szerves része az uniónak. A nagyobbrészt őserdőkkel borított terület tengerparti településén, Kourou-ban épült fel az Európai Úrügynökség (ESA) űrközpontja, ahonnan május 7-én indították útnak a második Vega hordozórakétát. Az unió űrbázisán tett látogatásáról küldött beszámolót Venczel Katalin.
Az európai műholdakat pályára állító rakéták indítóállomása turistalátványosságként is működik. A bázist bárki megtekintheti egy ingyenes háromórás csoportos látogatás keretében. Egy átlagos hétköznapon 50-100 érdeklődőt visznek körbe busszal a 700 négyzetkilométernyi területen. Az évi 8-10 műhold-indítás alkalmával azonban több száz vendég, politikusok, újságírók, kutatók, a műholdakért felelős cégek képviselői látogatnak el Kourou-ba. A csoportok hivatalos kísérője egy 35 éves magyar nő, Remblier-Putnoki Stella, aki közel négy éve dolgozik az űrközpont beléptető rendszerét irányító biztonsági cégnél.
.
A Nyíregyházán végzett, miskolci születésű francia nyelvtanárnő francia férjével és kislányukkal öt évvel ezelőtt érkezett Francia Guyanába. Stella férje tűzoltóként kérte áthelyezését egy Párizs közeli kisvárosból a legnagyobb és egyúttal legszegényebb francia megyébe, ahova az egzotikus természet közelsége miatt vágyott a család. A trópusi esőerdő szélén kialakított bázis biztosítását ugyanis a francia hadsereg a tűzoltósággal együtt látja el. A házaspár azóta elvált, Stella férje hazatért Franciaországba, Stella azonban a kislánnyal Kourou-ban maradt.
.
Franciaország 1964-ben kezdte meg az űrbázis kialakítását, miután Algéria függetlenné válásával el kellett hagynia az ott létrehozott rakétabázisait. Francia Guyana az Egyenlítő és az óceán közelsége miatt ideális helyszínnek bizonyult, hiszen itt ugyanolyan tolóerő mellett lényegesen nagyobb teher föld körüli pályára állítása lehetséges, azaz kevesebb üzemanyaggal, gazdaságosabban lehet az űrbe juttatni tárgyakat. Előnyös adottság az is, hogy a terület földrengésmentes övezetben fekszik, nincsenek ciklonok, sem szökőárak, s az óceán felé indított műholdak könnyen megfigyelhetők.
Az 1968-as első kilövés óta közel négyszáz műholdat állítottak pályára Kourou-ból. Az eleinte francia, majd európai együttműködésben épített Ariane-rakéták azonban olyan nagy kapacitásúak, hogy nincs rájuk mindig szükség. A központot működtető Arianespace magánvállalkozás a gazdaságosabb kihasználás érdekében megállapodott Oroszországgal, hogy Kourou-ban is kiépítik a Szojuz-rakéták összeszerelését és indítását lehetővé tévő infrastruktúrát. Így 2011 óta nemcsak a kazahsztáni Bajkonurból, hanem Francia Guyanából is indulnak Szojuzok. Viszont az orosz szakemberek az ipari kémkedés elkerülése végett európai kollégáiktól teljesen elszeparálva dolgoznak és laknak Kourou-ban, az Ariane-indítóállomás közelébe sem mehetnek.
Tavaly óta egy harmadik indítóállomás is működik a bázison, ez az olasz többségű kishordozó rakéta, a Vega pályára állítását szolgálja. 2012 februárjában az első Vega vitte fel az űrbe Magyarország első műholdját, a Masat-1-et is. A kilövést a helyszínen követhette figyelemmel az űrbázis egyetlen magyar munkatársa.
„Minden indítás teljesen más, és mind egy-egy csoda” – osztja meg tapasztalatait Stella az űrbázis agyának számító Jupiter-irányítóközpontban. Az épület előtt az uniós országok lobogói között ott leng a magyar zászló is, jóllehet Magyarország nem tagja az ESA-nak, és az űrprogramokban csak úgynevezett együttműködő államként vesz részt. „Én egy egész más világban nőttem fel, lenyűgözve figyelem az ebben rejlő emberi értelmet. Minél többet tudok róla, annál meghökkentőbbnek és érdekesebbnek látom.”
Az űrközpont mintegy 1600 embernek ad munkát. Harminc százalékuk világszínvonalú európai mérnök, de a kiszolgáló személyzetben dolgozik a helyi aktív korú lakosság 15 százaléka is, a guyanai foglalkoztatottak 30 százaléka. A közel Magyarországnyi nagyságú megyében alig 240 ezer ember él, ez a világ egyik legritkábban lakott vidéke, a munkanélküliség pedig 21 százalékos, az űrközponton kívül ugyanis itt ipari tevékenység nem folyik. A 84 ezer négyzetkilométer 94 százalékát őserdő borítja, ez határozza meg az itt élők életét, sokkal inkább mint az óceán, amelynek partján él a lakosság.
A térség más tengerentúli megyéivel és országaival ellentétben Francia Guyanában nincsenek part menti üdülőfaluk és luxusszállók. Összesen ezer hotelszoba áll rendelkezésre, de azok a legmagasabb európai színvonalat képviselik. Az évi alig 100 ezer turista negyven százaléka az űrközpontba érkezik hivatalos útra, s azt követően eltölt néhány napot a megyében. Többségük francia, a többiek elsősorban németek, svájciak és belgák, akik az őserdő miatt rajonganak Guyanáért.
Stella is, aki biológiatanár édesanyjától örökölte a természet szeretetét. „Az erdő a szívem közepe, sokkal inkább, mint a tenger. Itt lehet igazán és szabadon megfigyelni a növényeket és az állatokat saját, természetes környezetükben” – mondja a miskolci lány.
Francia Guyanában található a világ leggazdagabb biodiverzitása: madárfajtából mintegy 700-at találni itt, ugyanannyit, mint egész Európában. Denevérből száz fajta repked, a pillangók és a békák itt a legszínesebbek, ezen a partvidéken lehet találkozni a világ legnagyobb, 2 méter hosszú és 600 kilogramm súlyú úgynevezett Luth óriásteknőseivel.
A megye területének csaknem egyharmada egyébként természetvédelmi terület, amelynek megóvását 75 százalékban brüsszeli támogatásokból fedezi Franciaország, az őslakos indiánok vadászó-halászó életmódjának tiszteletben tartása mellett. Guyana a felzárkózó kelet-európai országok mellett az egyik legtöbb uniós támogatást élvező régió.
