Egy kutató mindent megtett, hogy pszichopatákat tanulmányozhasson egy börtönben

Nem valószínű, hogy sokan tűzön-vízen keresztülmennének csak azért, hogy pszichopatákkal beszélgessenek hosszú hónapokon keresztül. Hogy lerázhatatlanul bombáznák hívásokkal a legszigorúbban őrzött börtönöket, csak hogy engedélyt kapjanak arra, hogy bűnelkövetőkkel tölthessék idejüket. Arielle Baskin-Sommers, a Yale Egyetem kutatója mégis ezt tette, pszichopátiás betegeket keresett közöttük, és később el is mesélte tapasztalatait a The Atlantic-nek.

Ha végtelenül leegyszerűsítve próbálnánk definiálni a pszichopatákat (és a pontosság kedvéért itt jegyeznénk meg, hogy a pszichiátriában hivatalosan 1980-ig használták a pszichopátia és a pszichopata szót, a későbbiekben már antiszociális vagy disszociális személyiségzavarnak nevezték. Mivel a köznyelvben mégis megmaradt, a cikkben, ahogy az eredeti írásban is mi is a pszichopátia/pszichopata szavakat fogjuk használni), akkor azt mondhatnánk róluk, olyan emberek, akikből teljesen hiányzik az empátia, akiket nem érdekelnek mások érzései, ami részben magyarázatot ad arra, miért gázolnak keresztül olyan könyörtelenül mások életén és érzésein, miért nem éreznek bűntudatot, miért olyan önzők és végezetül, miért van az hogy a brutális bűnelkövetők körében háromszor gyakrabban diagnosztizálnak ilyen személyiségzavart.

Fotó: Pixabay

Számos pszichiáter véleménye szerint a pszichopátiás beteg közveszélyes lehet. Sokszor magas intellektusú, látszólag simulékony, kedves ember, aki még a szakembert is megtévesztheti, éppen ezért ennek a személyiségzavarnak a diagnosztizálása esetenként nehéz. Vannak köztük azonban olyanok is, akiken a „tünetek” jól láthatóak, nehezükre esik az emberi kapcsolatok kialakítása, viselkedésük szembetűnően amorális és antiszociális.

A pszichopatáknak, Baskin-Sommers tapasztalatai szerint a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem esik nehezükre hogy megértsék, mások mit gondolnak, akarnak, vagy hisznek. Tehát a probléma, azaz az empátiahiány nem ebből adódik. Baskin-Sommers szerint erre jó példa, hogy ha elmesélnek nekik egy történetet, majd rákérdeznek, mire gondolt a szereplő, pontosan meg tudják mondani.

A fenti gondolatsor valójában egyáltalán nem ellentmondásos. A pszichopaták olyan emberek, akik tökéletesen értik, mint gondol és érez a másik. Csak egyszerűen nem érdekli, nem mozgatja őket. Ebből adódhatnak érzéketlen, vagy akár veszélyes cselekedeteik.

Baskin-Sommers börtönbeli tapasztalatai és kutatása alapján azt mondja, az ilyen emberek agyi működése és maga a személyiségzavar azonban jóval összetettebb, mint amilyennek elsőre tűnik.

Az emberek többsége ösztönösen dolgoz fel információt, ragad rá a minta. Mások gondolatai, viselkedése akaratlanul is bekúszik az agyunkba gyerekkorunktól kezdve. Baskin-Sommers a connecticuti rabok tanulmányozásával arra jött rá, hogy a pszichopátiás személyiségzavarban szenvedők csak tudatosan veszik át mások látásmódját, felhasználják, és tudat alatt nem szivárog be semmiféle minta. – Ez lehet az első bizonyíték arra, hogy a pszichopaták nem rendelkeznek ezzel az alapvető készséggel – mondta Baskin-Sommers a The Atlanticnak.

A kutató körülbelül 10 évvel ezelőtt kezdte el tanulmányozni ezt a betegséget, ahogy ő fogalmaz, még az előtt, hogy „a tévéshowkban dobálóztak volna a pszichopata jelzővel”. – Teljesen lenyűgözött, hogy mennyire komplex az agyuk. Nagyon ritkán képtelenek valamire, néha jó kognitív képességűek, néha egyáltalán nem. Tisztára úgy, mint egy kirakósban.

Baskin-Sommers egy sztenderd tesztet végeztetett el 106 férfi rabbal. Közülük 22 bizonyult pszichopatának, 28 nem, a többi pedig egy szürke zónába esett. Nem lehetett egyértelműen kijelenteni sem azt, hogy azok, sem azt, hogy nem. – A biztonságiak a szoba előtt álltak az interjúk alatt, tehát egyedül voltunk velük a társammal. Semmi gond nem volt, és meglepő volt számomra, hogy ez, a velünk való beszélgetés volt az első olyan alkalom sokuknak, hogy egyáltalán valaki rákérdezett az életükre.

A kutató szerint a pszichopata rabok erősen nárcisztikusak, gördülékenyen beszélnek és könnyen dühbe gurulnak. Ők voltak azok, akik szerettek a legapróbb részletekbe is belemenni az általuk elkövetett gyilkossággal kapcsolatban.

Az interjúk után a rabok egy számítógépes feladatot kaptak. A „játékban” a képernyőn egy rab volt egy szobában és vagy balra vagy jobbra nézett. A falakon pöttyök voltak, vagy előttük, vagy előttük és mögöttük, és a feladatmegoldóknak meg kellett határozniuk, hány pöttyöt lát a játékbeli rab és hányat ők. Az átlagos feladatvégzőt automatikusan zavarba ejtette a játékbeli rab által látott szám, és elgondolkodott, hogy ha az övétől eltérő, jól számolt-e. Baskin-Sommers megállapította, hogy a pszichopata rabokat egyáltalán, vagy sokkal kevésbé befolyásolta a játék rab által látott vagy közölt szám, és annak hatására nem gondolkodtak el egy pillanatra sem a saját eredményükön. Ez is azt mutatta, hogy a vizsgált csoport betegei nem veszik át mások perspektíváját, látásmódját. Ami automatikus, tudatalatti mechanizmus másoknak, náluk egy ki-bekapcsolható dolog, annak függvényében hogy segíti vagy hátráltatja őket céljaik elérésében.

Ettől függetlenül, Baskin-Sommers is vallja, hogy a pszichopátiára nincs teljesen konkrét magyarázat. Mint a legtöbb mentális betegség, ez is genetika és külső tényezők halmazának befolyása, melyek hatással vannak az egyik leginkább összetett és működésileg még mindig a legkevésbé megértett szervünkre, az agyunkra.