Ég a metró, ég a ház

Azaz dehogy ég, a metró ritkán ég és ropog úgy istenigazából, ez a BKV mai, egyre silányabb helyzetében szép dolog. Csak „ciklikusan ismétlődő események” vannak. Forró nyarakon hetente kétszer. A szakértők újra és újra elmondják az esti híradókban, hogy most a sínpályára sodródott száraz avar lobbant lángra, vagy izzanak a fékpofák, megolvadt néhány régi vezeték, ilyen esetben a rendszer sajnos leáll, riaszt, a tömeg rutinosan menekül, főként a kritikus észak–déli vonalon.

Ilyenkor kiszállunk, engedelmesen felszínre baktatunk, bevárjuk a járatpótló buszt, amely a kiváló szervezés miatt először rosszul vált sávot, az ellenkező irányba indul. És akkor megyünk valamerre.

Nem tudom, hány év strapát bírnak ezek a minden bizonnyal kamcsatkai illetőségű exszovjet metrószerelvények (jelenleg úgy negyvennél tartanak), amelyek cirill feliratozással ékesítve robognak fel s alá a főváros alagútjaiban, de a kékjük rég elvesztette kékségét, a műbőr ülés is felrepedezik. A magyar metrószerelvény úgy fest, mint egy első világháborús katonai latrina.

Most éppen Újpest felől sietek, de az Árpád hídnál elakadtam. Füstöt tapasztalok. Rutinos szakemberek taszigálják az utasnépet kifelé, nehogy végképp leégjenek, üvölt a megafon, zűr van, azazhogy minden rendben, a BKV-ellenőreink harcban állnak, Vitézy Dávid a helyén van, kicsit köhögve innen üzenem Tarlós főpolgármesternek és a világ demokratikus közvéleményének. Csak a Deákra nem fogok időben megérkezni, várhat rám szegény feleségem, pedig cipőt, virágföldet és harisnyát vettünk volna levezetésként, izgalmas családi elfoglaltság, de fájdalom, ma nem fogok odajutni, mert kigyulladt az alagút. Ez ugyanis Magyarország, és mi, magyarok, ahogy miniszterelnökünk mondja, nem engedünk ősi szokásainkból. Megrögzött nemzeti szokásunk pedig az, hogy imádjuk a dzsuvát, a rozsdát és a córeszt.

Ég a metró, ég a ház, áll a pirosban a metrópótló, kicsit kedvetlen a nép, hanyatlik a nemzeti összefogás, oldalamba csapódik egy bevásárlószatyor, amikor hívást kapok. Az asszony szintén elakadt. Déli irányból csaptak fel a lángok, csak egy kis füst, de a Kálvinnál ki kellett szállni.

Ég a metró, ég a ház. Világvárost építünk, ahogy a kampányszlogen mondta. A végén, hosszas egyeztetés után találkozunk az Oktogon magasságában. Megtekintünk egy kirakatot cipőkkel, és indulhatunk haza. A tüzet közben eloltották, a metrót pacifikálták a BKV főerői. Mi mégis villamosra szállunk. Nem kockáztathatunk. Gyermekeink vannak.