Az okostelefonokba költöznek a bankkártyák

Egyre több banknál érhető el a virtuáliskártya-funkció, amellyel az okostelefon kiválthatja a bankkártyát.

2017. november 16., 13:53

Szerző:

November elejétől immár a K&H ügyfeleinek is elérhető az okostelefonos alkalmazással működő mobiltárca, amellyel kiváltható, illetve helyettesíthető a plasztik bankkártya. Ez a szolgáltatás nagymértékben megkönnyíti és gördülékenyebbé teszi a leggyakrabban használt banki feladatot, nem csoda, hogy egyre több kereskedelmi bank építi be a funkciót a saját fejlesztésű appjaiba.

A K&H-nál több százezer, Mastercard- vagy Maestro-bankkártyás lakossági ügyfél NFC-funkciós androidos okostelefonnal is lebonyolíthatja a kártyás fizetéseket, azaz a vásárlások meghatározó részében nem lesz szüksége a bankkártyájára. Mobiltelefonnal pedig minden olyan helyen lehet vásárolni, ahol az érintéses bankkártyákat elfogadják, ez pedig becslések szerint több tízezer elfogadópontot jelent országszerte.

A K&H ügyfelei idén szeptemberig 45 millió alkalommal, 340 milliárd forint értékben vásároltak a bankkártyájukkal, ami mintegy 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Ezen belül az érintéses kártyás vásárlások száma 30,6 millió, összértéke pedig megközelítőleg 173 milliárd forint volt. A K&H-nál ezzel a vásárlási tranzakciók számának és értékének növekedési üteme, ezen belül az érintéses tranzakciók aránya egyaránt a piaci átlag felett van.

A gyakorlatban a K&H mobiltárcával történő fizetés úgy működik, hogy első körben digitalizálni kell a bankkártyát, vagyis létre kell hozni az ahhoz kapcsolódó, csak digitálisan létező bankkártyánkat. Ehhez le kell tölteni a K&H mobilbank appot egy NFC-s androidos okostelefonra, majd a mobiltárca funkcióba belépve ki kell választani a digitalizálandó bankkártyát, ezt követően pedig választani kell egy PIN-kódot a mobiltárcánkhoz. A mobiltárca beépül a mobilbankba, így nem kell külön alkalmazást használniuk az ügyfeleknek. Azt javasoljuk, hogy az NFC-funkciót folyamatosan tartsuk bekapcsolva a telefonon, így fizetés előtt csak fel kell ébreszteni a készüléket, ha az épp alvó üzemmódban van. A legtöbb okostelefonon még a képernyőzárat sem szükséges feloldani. Ha ez megvan, 5000 forint alatti vásárlás esetén csak a terminálhoz kell érinteni a telefont.

Fontos, hogy az okostelefonos fizetéshez nincs szükség internetkapcsolatra, csak az NFC-funkciónak kell aktívnak lennie. Minden digitális bankkártyához mobilkészülékenként minimum tíz, maximum tizenöt offline fizetési lehetőség tartozik, azaz netes kapcsolat nélkül 10-15 vásárlást lehet intézni, ezt követően azonban szükség lesz az internetre a fizetési lehetőségek újratöltéséhez, de erről az alkalmazás értesítést küld.

A piaci előrejelzések is azt mutatják, hogy erőteljes növekedés várható az okostelefonos megoldások, így például a mobiltárcás fizetés terén. A mobiltárcás megoldásokat megalapozó érintéses fizetéseket nézve a magyar piac tavaly mérföldkőhöz ért. Az MNB adatai szerint a kártyás vásárlások már több mint fele érintéses fizetés volt, a vásárlások összértékének pedig a 35 százalékát adták. A kártyás piacon belül a legnagyobb mértékben a kártyák fizikai jelenléte nélkül történő vásárlások – például az internetes vagy mobilappos vásárlások – forgalma növekedett, 2016-ban az előző évhez képest 50 százalékkal. Új technológiáról van szó, ezért a növekedés mértéke jelentős, de a számuk és értékük az összes kártyás vásárláshoz képest még alacsony.

A K&H mobilappban található megoldáshoz hasonló virtuális bankkártyát már több kereskedelmi bank is létrehozott hazánkban. Így például kártyaként lehet használni bankkártyás fizetéshez az androidos okostelefont a Gránit Bank applikációjával, a Gránit Payjel, az MKB mobilalkalmazásával, illetve az OTP-hez tartozó Simple appal is. Utóbbi ráadásul univerzális megoldást kínál, vagyis bármilyen bank kártyája bevonható az alkalmazásba.