Az istentagadó Lenin egyházi esküvője

Az korábban sem számított titoknak, hogy a szibériai száműzetésben senyvedő Vlagyimir Iljics annak rendje és módja szerint vezette oltárhoz Nagyezsda Konsztantyinovnát. Évtizedekkel később a moszkvai Marx–Lenin Intézet a vezér leveleit tartalmazó kötetből minden szívbaj nélkül törölt egész bekezdéseket Leninnek élete későbbi nagy szerelméhez, Inessza Armandhoz intézett leveleiből, de még a pártnak ez a sajátos cenzúrahivatala is átengedett a gyűjteményben egyet, amelyet a száműzött forradalmár édesanyjának írt. Ebben pedig feketén-fehéren szerepelt a templomi esküvő ténye. Igaz, ez sem gátolta a szovjet hatóságokat abban, hogy a jeles esemény színhelyét, a Susenszkoje községben található, Szent Péternek és Pálnak szentelt templomot 1938-ban le ne bontsák. Tették ezt annak ellenére, hogy Moszkvában, Leningrádban, Uljanovszkban és más orosz városokban emléktáblák százait helyezték el a „lenini helyeken”, vagyis mindazokon az épületeken, ahol a forradalom atyja élete során legalább egyszer megfordult.

A vasgyűrűs pár

Pontosan 110 esztendővel azután, hogy a pópa kimondta a „Isten szolgája, Vlagyimir nőül veszi Isten szolgáját, Nagyezsdát” szavakat, a Moszkovszkij Komszomolec hasábjain egy Pjotr Gromkov nevű történész ismertette idevágó kutatásainak eredményeit, amelyekből olyan tényekre és részletekre is fény derül, amelyeket máig nem ismert a világ. Mindenekelőtt arra, hogy Lenin első számú menyaszszonyjelöltje egy Apollinarija Jakubova nevű ifjú hölgy volt, akivel 23 éves korától, 1893-tól járt együtt. „Kockácska”, ahogyan a fiatalember becézte, a nővérének volt évfolyamtársa a Felsőfokú Női Tanfolyamon. (Mivel a cári Oroszországban nőket nem vettek fel az egyetemekre, haladó szellemű professzorok Szentpéterváron megalapították ezt a Besztuzsev-tanfolyam néven ismertté vált, teljességgel egyetemi színvonalú magántanintézetet.) Tulajdonképpen Jakubova ismertette meg 1894-ben Lenint Krupszkajával, amikor elhívta barátnőjét egy palacsintapartinak álcázott mozgalmi összejövetelre, hogy hallgassa meg egy, a Volga-vidékről nemrég érkezett fiatal forradalmár előadását.

A fiatal forradalmár azonban fülig szerelmes volt Kockácskába, és csak az elvtársat látta a „gülüszemű nőben”. Lenin nővére, Anna nevezte így később a bazedóvkór első jeleit már akkor mutató Krupszkaját, aki ugyancsak a Besztuzsev-tanfolyamot végezte, és ebben az időben a szentpétervári munkásoknak tartott illegális marxista szemináriumokat. 1895-ben aztán a rendőrség lefogta Vlagyimir Iljicset. A bíróság ítéletére váró fiatalember megkérte Jakubova kezét, s egyben azt ajánlotta neki, hogy a majdani száműzetésben ossza meg vele magányát.

A leányzó, aki nem látott a jövőbe, nemet mondott, jóllehet egy darabig még naponta kiállt a Spalernaja utca sarkára, ahonnan be lehetett látni a fogház udvarára, amikor az előzetesben lévő rabokat sétára kísérték. Ezekre a „távlégyottokra” elkísérte barátnője is, majd egy idő után, amikor Jakubova megunta, hogy nap nap után az utcasarkon lesse a foglyot, már csak Nagyezsda integetett a távolból. Ez, úgymond, nagyon meghatotta Vlagyimir Uljanovot, és amikor a bíróság kimondta az ítéletet, a szibériai száműzetésbe induló politikai elítélt már neki tett házassági ajánlatot. És Krupszkaja, akinek huszonhat éve ellenére addig még senki sem udvarolt, kimondta a boldogító igent. Illegális munkásmozgalmi tevékenysége miatt azonban közben ő is lebukott, és három évre egy Szibériánál közelebbi régióba, az ufai kormányzóságba száműzték.

A jegyespár kérvényezte, hogy a menyasszony is a kelet-szibériai faluban tölthesse le büntetését, amire a hatóságok azt válaszolták, hogy közös száműzetési helyet csak házaspároknak engedélyeznek. Így került sor arra, hogy 1898 nyarán az ara édesanyja társaságában megérkezett Susenszkojéba, ahol a vőlegény egy parasztházban bérelt szobát. Jóllehet a marxisták elvetettek mindenfajta polgári-kispolgári előítéletet, egy a nemesi rendhez tartozó személy (és Krupszkaja, akárcsak Lenin is, az volt) mégsem engedhette meg magának, hogy csak úgy, gardedám nélkül utazhasson a vőlegényéhez. Az esküvőt pedig sürgősen meg kellett tartani, különben Nagyezsda Konsztantyinovna kénytelen lett volna visszatérni az ufai kormányzóságba. És mivel a cári Oroszország törvényei csak az egyházi frigyet ismerték, a jegyespár szépen elment bejelentkezni a helyi „bátyuskához”, aki annak rendje és módja szerint kihirdette, majd rövidesen az oltár előtt férjnek-feleségnek nyilvánította őket, akiket csak a halál választhat el egymástól. A fiatalok jegygyűrűjét egy a faluban élő száműzött finn forradalmár kovácsolta vasból.

Nagyezsda a korabeli szabályoknak megfelelően felvette férje családi nevét: Uljanova lett, de ezt később sohasem használta, hanem gyakorlatilag megtartotta leánynevét, így írta alá és neveztette magát.

Az esküvőre eljöttek a hatalmas kiterjedésű járás közeli és távolabbi falvaiban száműzetésüket töltő forradalmárok, köztük Lenin akkori jó barátja, a későbbi mensevik Martov. A templomi szertartás után másnap hajnalig mulattak, ittak, énekeltek, de olyan hangosan, hogy a szomszédok többször is kérlelték őket: csendesebben vigadjanak. Az ifjú párral maradt szerencséjükre néhány hónapig a feleség édesanyja is. A visszaemlékezések szerint ugyanis Nagyezsda Konsztantyinovna, aki később, a genfi emigrációban már kifőzdét tartott fenn, akkor még teljesen híján volt a szakácsművészeti ismereteknek. Így aztán egy Pasa nevű, helyben felvett kiscseléd segítségével még hónapokig az idősebb Krupszkaja asszony főzött a fiataloknak.

Líra és szenvedély

Vlagyimir Iljics ekkoriban kapott egy pénzt fialó munkát: Webbék – egy angol szocialista szerzőtárs és házaspár – közgazdasági művét fordította esténként oroszra, olajmécses fénye mellett, felesége meg segített neki. A nappalokat hosszú sétákkal töltötték, éjszakánként pedig – mint Nagyezsda Konsztantyinovna visszaemlékezéseiből tudjuk – arról álmodoztak, hogy Pétervárra visszatérve munkástüntetéseken vesznek majd részt. De azért nem csak ez töltötte be éjszakáikat... Mint ugyancsak ő mesélte később: „Hiszen fiatal házasok voltunk. És ez a száműzetést is megszépítette. Mert bár nem írok erről visszaemlékezéseimben, ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna az életünkben poézis, fiatalos szenvedély...”