A túlvilággal kommunikáló eszközt találtak fel

Sikerült kommunikálnia nyolc éve halott lányával egy villamosmérnöknek - legalábbis ezt állítja a férfi, aki különleges berendezést épített a túlvilági kommunikációhoz, mellyel még elmondása szerint még egy mondatot is rögzíteni tudott.

2012. április 27., 14:09

Gary Galka lánya még 2004-ben hunyt el egy tragikus autóbalesetben tizenhét évesen. A férfit szinte megsemmisítette lánya halála. Napokkal a baleset után azonban megmagyarázhatatlan jelenségeket kezdett el tapasztalni a család, melyeket a lányuknak tulajdonítottak - írja a

stop.hu. "Megnyomta a csengőt, váltogatta a tévécsatornákat, fel-le kapcsolgatta villanyt" - idézte a Daily Mail a férfit, aki feleségével és két másik lányával és a connecticuti East Granby városkában. Olyan is volt, hogy vacsorafőzés közben azt érezték, hogy valaki bejött a szobába, valamint előfordult az is, hogy az ágyban fekve a férfi súlyt érzett a mellkasán, mintha valaki éppen ráhajtotta volna a fejét tette hozzá a férfi, aki ezeken kívül még titokzatos érintésekről, homlokpusziról is beszámolt. Elmondta, olyan is előfordult, hogy azt hallották, valaki a nevüket mondja, szólítja őket.

Az apa úgy véli, hogy a fentiekben leírtak egyértelműen halál utáni kommunikáció volt, ezért építeni kezdett egy berendezést, melytől azt várta, hogy beszélgetni tud majd a lánnyal. Megalkotta a Mel-Meter 8704-et, a név a lány keresztnevéből (Melissa) és a születésének, valamint halálának évéből állt össze. Kifejlesztett egy úgynevezett lélek-dobozt (Spirit box), ami a férfi állítása szerint egy mondatot is tudott rögzíteni rég elhunyt lányától, aki azt mondta: szia apa, szeretlek.

A család fenntartja azt a véleményét, hogy a tapasztalataik valósak, melyet a férfi által megalkotott berendezések bizonyítanak is. A férfi elmondta, a legkisebb gyereke eddig háromszor látta is Melissát, ő viszont nem.

A férfi által készített túlvilági kommunikációs eszközök egyébként utat találtak az ilyen termékek piacára is, ahol 79 és 350 dollár (18 és 80 ezer forint) között mozog az áruk.