A szmog demokráciája: mindenki (meg)szívja
Nyakunkon a szmogriadó, tehát ideje utánanézni, miről is beszélünk! Maga a kifejezés az angol füst (smoke) és köd (fog) szavak játékos összekapcsolása. A lekvár, amelyet letüdőzni kényszerülünk már korántsem olyan könnyed, mint a jelölésére szolgáló pajkos nyelvi lelemény.
Füstköd témakörben az egyik első ránk maradt írásos dokumentum - a Wikipedia angol kiadása szerint - a Daily Graphic 1905. július 26-i száma, amely idézi Dr. Henry Antoine Des Voeux-t. A jó doktor a Közegészségügyi Bizottság előtti meghallgatásán a következőket mondta: „Nincs szükségünk tudományra ahhoz, hogy megállapítsuk: nagyvárosainkban valami olyan dolog keletkezett, amelyet korábban nem tapasztaltunk az országban, és amelyet füstös ködnek (smoky fog), avagy szmognak neveznek.”
A szmogot típusa, illetve első észlelése alapján két csoportba soroljuk.
A redukáló (vagy londoni típusú füstköd) a téli időszakra jellemző, amikor nagy a légköri nyomás, szél sem rezdül, a hőmérséklet pedig fagypont körüli. A fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor rengeteg korom és kén-dioxid keletkezik. Tekintettel arra, hogy égéstermékekről van szó, a részecskék eleinte felfelé iparkodnak, ám gyorsan kihűlnek. A szemcsék kondenzációja révén savas eső, illetve köd képződik, amit célszerűtlen huzamos időn keresztül belélegezni, mert máris nyakunkon az asztma és a tüdőödéma.
Majd jön egy kis szél, és szétfújja ezt a koszt – gondolhatja bárki. A körülmények szerencsétlen együttállása azonban katasztrofális helyzetet eredményezhet. 1952-ben Londont vaskos füstköd borított öt napon át – az időszak alatt olyan magasra szökött a halálozási arány, amilyet utoljára csak az 1866-os kolerajárvány idején regisztráltak az angol fővárosban.
A szmog másik típusa a nyári hőguták és az autókkal csurig tömött belvárosi utak szerencsétlen együttállása révén keletkezik. Ez az úgynevezett fokokémiai (oxidáló, vagy Los Angeles-i típusú) légszennyezés, amikor a napfény (ultraibolya-sugárzás) reakciót indít el a belsőégésű motorok által kipöfögött gázokban.
Ekkor előbb olyan veszélyes anyagok keletkeznek, mint ózon és nitrogén-dioxid, majd szabadgyökök, hidrogén-peroxid és peroxi-acetil-nitrát (PAN). Talán mondanunk sem kell: egyikük sem a tüdőnk nagy barátja.
Az ózon légzési nehézséget, fejfájást, kimerültséget okozhat, ráadásul a keringési rendellenességeket is súlyosbítja. A fotokémiai szmogban megtalálható PAN pedig szemirritációt (könnyezés, viszketés) idéz elő.
Hogy ez a kulimász mennyire a mindennapok részévé lett, azt bizonyítja egy remek popkulturális vonatkozása is. A Godzilla című japán szörnyfilmek egyikében felbukkanó főellenség, Hedorah, kifejezetten szennyező anyagokkal táplálkozott, a neve is az volt: Szmogszörny...
Budapest jelenlegi légszennyezettsége megtekinthető az Időkép honlapján:
