A csillagászok lázban égnek: ismét száguld egy üstökös

A csillagászok számításai szerint 2013-ban érkezik a látóterünkbe minden idők legfényesebb üstököse, a C/2012S1, vagy a felfedezőitől kapott becenéven ISON (az International Scientific Optical Network távcsőhálózat rövidítése). Az üstököst a hálózat egyik Oroszországban üzemelő teleszkópjának képén fedezték fel múlt pénteken, hétfőre kiszámolták a pályaadatait, és azóta lázban ég a csillagászok világa az adatok láttán.

2012. szeptember 27., 06:00

A számítások szerint az ISON 1,8 millió kilométerre fogja megközelíteni a Napot. Összehasonlításképpen: a Nap-Föld távolság 149 millió kilométer, a Naphoz legközelebbi bolygó, a Merkúr pedig 58 millió kilométerre kering központi csillagunktól. Az objektum fényességének maximumát -10 és -16 magnitúdó közé becsülik, a telihold fényessége nagyjából -12,6, a legfényesebb csillagnak látszó Vénuszé pedig -4,4 (minél alacsonyabb a szám, annál nagyobb fényerőről beszélünk, a Nap fényereje -26,8). Ezzel az ISON a történelem során feljegyzett összes üstökös fényerejét messze túlszárnyalhatja, írja az

Index.

A csillagászok figyelmeztetnek arra, hogy az Oort-felhőből származó üstökös összetétele egyelőre ismeretlen, így elképzelhető, hogy olyan törékeny, hogy el sem éri a Naprendszer belső régióját. Az elmúlt években több üstököst vártak már az első pályaadatok alapján óriási látványosságként a csillagászok, hogy aztán csalódniuk kelljen. Ilyen volt például a Kohoutek-üstökös 1973-ban és az Elenin tavaly ősszel. Ha viszont valóban nagyon fényes lesz az üstökös, az valószínűleg világvége-jóslatok tucatjait fogja elindítani. A csillagászok szerint aggodalomra semmi ok, az ISON és a Föld összeütközésének esélye gyakorlatilag nulla. Az üstökös a jelenlegi adatok alapján jövő nyár végétől lesz megfigyelhető az északi féltekéről, legjobban közvetlenül napkelte előtt, a Szűz csillagkép irányában. A fényessége maximumát novemberben éri majd el.