Húsz éve nem volt ilyen kevés egyetemista Magyarországon

2017. december 27., 11:06

Szerző:

Az összes képzésben mindössze 283 350 hallgató vesz részt a 2017/18-as tanévben, ami 3700-zal kevesebb, mint egy évvel korábban, vagyis a létszám zuhanása az idei évben sem állt meg. Ebbe a felsőfokú szakképzésen keresztül a doktori képzésig minden beletartozik – írja a KSH adatai alapján a Portfólió.

Ilyen kevesen utoljára az 1998/99-es tanévben jártak főiskolára vagy egyetemre; akkor, amikor a felsőoktatási expanzió töretlenül zajlott. A kétezres évek közepén meghaladta a négyszázezret a hallgatói létszám, ennek köszönhető, hogy sokat javult a diplomások aránya. 

Felsőfokú alapképzésre már csak 170 300-an járnak, míg egy évvel korábban 174 160-an vettek részt. Mesterképzésen 34 850 hallgató tanul a megelőző évi 36 620 után.

Nappali képzésben 202 280-an vesznek részt a 2017/18-as tanévben, ami 3300 fős csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A visszaesés itt is folyamatos, 2007 és 2010 között például minden évben 240 000 felett volt a nappali képzésre járó hallgatók száma, ez után azonban erőteljes zuhanás vette kezdetét. A mostani adat a 2002/03-as tanév óta a legalacsonyabb.