Tóth Vera kitálalt Oláh Ibolyáról – videó

Tóth Vera már nem haragszik Oláh Ibolyára. 

2024. szeptember 27., 10:17

Szerző:

20 évvel ezelőtt nyerte meg a Megasztár első évadát Tóth Vera, ám a győzelmének tisztaságával máig röppenek fel pletykák. A döntőben Oláh Ibolyával versengett, aki 2022-ben a Partizánnak adott interjújában fogalmazott meg súlyos dolgokat a tehetségkutatóról. Bár nyíltan nem mondta ki, de szavai arra engedte következtetni, elcsalták a döntőt. 

Nem volt manipuláció 

A téma kapcsán most az akkori győztes, Tóth Vera már korábban is megszólalt, ám most Tillával vendékeskedett Kadarkai Endre műsorában, ahol ismét felelevenítették a történteket. Az énekesnő azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy bármiféle manipuláció lett volna a dologban, mindezt pedig Tilla is megerősítette. A műsorvezető kiemelte, bár nagyon szereti Ibolyát, de meg kellett volna értenie, hogy ez egy verseny és hiába kapta a legtöbb adásban a legtöbb szavazatot, a vége számított. Vera egyébként elárulta, a stábon azt érezte, örültek volna, ha Ibolya nyeri a versenyt. 

Tehát pont ezért is volt abszurd felvetés Ibolya részéről, vagy ez az egész történet, hogy a szavazatokat megbuherálták 

– tette hozzá az énekesnő. Vera szerint tehát éppen azok szurkoltak nagyon Ibolya győzelméért, akiknek alapvetően módjukban állt volna hozzásegíteni őt ahhoz, de ez mint ismert, nem történt meg. Tóth Vera a műsorban arról is beszélt, úgy látta, Ibolya teljesen biztos volt a győzelemben, ám miután alulmaradt nagyon látszott rajta a csalódottság. Az énekesnő szerint ezt követően a szerkesztőket és műsorkészítőket talán egy kicsit jobban lefoglalta Ibolya pesztrálása és vigasztalása. 

Én meg azt éreztem ezáltal, a mai napi van bennem egy ilyen érzés, hogy egy kicsit talán engem stabilabbnak láttak, és ezért inkább jobban magamra hagytak, miután már lementek a fények, véget ért az adás, talán észre sem vették, hogy elmente

– magyarázta Vera, aki kiemelte, ez nem önsajnáltató duma, ezek tények. 

Nem volt könnyű Ibolyával 

Az énekesnő ezenkívül felidézte, Ibolyának volt, hogy könyörögni kellett, menjen be egy koreorgráfia órára és tanulja meg, az pedig egy csoda volt, ha ez megtörtént. 

Azt gondolom, hogy a közönséget mindig nagyon tisztelni kell, nem szabad hülyének nézni a nézőt, és Ibolya nagyon sokszor felkészületlen volt. Még fonetikusan is kiírták neki a szöveget a súgógépre, csak hogy énekelje el azt a dalt (...) Tehát a közönség érzi, hogy – bocsánat, romás kifejezéssel – ki a kanyhaló, tehát sokszor azért megtörtént 

– mondta. Ezen a ponton egyébként Tilla hozzátette, mindennek dacára is imádták a nézők Ibolyát. Tóth Vera ezen túlmenően azt is elmondta a műsorban, hogy Ibolya az elmúlt évben a lehető legtöbb lehetőséget kapta meg. 

Olyan szintű lehetőségcunamit kapott, amit egyébként mint egyikünk sem mondhatott volna el magáról. A Gesztitől a Presseren keresztül mindenki… A lemezkészítés, a dalok, a show, a sztárság, a fény, mindent megkapott, és nem tudott élni vele, képtelen volt 

– fejtegette Vera, aki végezetül elárulta, nagyon rosszul esett neki, amiket Ibolya a Partizánban mondott.

Tóth Vera nem haragszik 

Ugyanakkor nem haragszik, ennél ő sokkal lazábbnak tartja magát, sőt azóta már találkoztak is az RTL Reggeli műsorában, ahol nyoma sem volt annak, hogy feszültség lenne a két énekesnő között. 

Én nem tudok haragot tartani (...) Nem tudok Ibolyára haragudni, mert nem tudhatom, milyen így felnőni, meg hogy miből hozta a mintáit, miért nem tud bizonyos dolgokat, helyzeteket kezelni. Mások vagyunk, és azt gondoltam, jobb, ha én vagyok egy picit lazább, nagyvonalúbb

 – zárta a témát Tóth Vera. 

Kadarkai Endre műsora itt nézhető vissza: 

(Kiemelt képünkön Tóth Vera, Fotó: TV2)