Tóth Gabi letiltotta Lakatos Márkot az Instagramon – íme, miért

2004 óta ismerik egymást, a stylist reagál Tóth Gabi „rendkívül rossz ízlésű” és „tök jó” nyilatkozataira is.

2021. augusztus 26., 17:31

Szerző:

Lakatos Márk azt osztotta meg az Instagramon automatikusan eltűnő sztoriban, hogy olvasta a Mandiner című lap friss interjúját Tóth Gabival. Hozzátette, hogy kommentelt is az énekesnő Instagramjára ezzel kapcsolatban, de erre Tóth Gabi letiltotta őt. A két médiaszemélyiség kapcsolata egészen a 2004-es Megasztárig nyúlik vissza (a fenti kép 2016-ban készült róluk), és Lakatos Márk most a 168-nak mondta el, hogyan látja Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagyköveteként szereplő Tóth Gabi pálfordulását, és hogy mennyiben tartja jogosnak az énekesnővel szemben megfogalmazott kritikákat.

Kajdi Csaba a héten számolt be arról, hogy letiltotta őt Tóth Gabi a közösségi médiában. Most te írod, hogy veled ugyanez történt – mi volt a kommented, amire így reagált?

Láttam, hogy Gabi a Mandiner címlapján van a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a pápa és az augusztus 20-i ünnepségek kapcsán, úgyhogy megírtam neki, hogy olvasom máris az interjút vele. Ennyi. Ezek szerint annyira sokkolva és traumatizálva van most ő attól, hogy Kajdi Csaba az érettségi bizonyítványát kéri rajta számon, meg az egyéb negatív kommentektől, hogy ettől annyira bestresszelt, hogy engem is letörölt az Instáról.

Hát ha kommentben már nem írhatod meg neki, mondd el a 168-nak, hogy mi volt a véleményed az interjúról!

Az a címe, hogy „Büszke vagyok a hitemre és a magyarságomra”, és ez engem nagyon mellbe vágott, mert ez szerintem tök jó. Nagyon tiszteletben tartom azt, hogy minden vargabetűjén túl Gabi eljutott arra a pontra, hogy büszke arra, hogy van hite és magyarsága. Én ugyanilyen büszke vagyok arra a magyarságomra, amit én magamban megélek, és büszke vagyok a saját hitemre is. A címlap szintén nagyon vagány: népviselet, tetoválás – nem is értem, hogy 2021-ben hogy merülhet egyáltalán fel, hogy egy tetovált nő felvehet-e egy matyómintás blúzt. Vagy hogy be lehet-e lépni tetováltan egy templomba, vagy hogy összeférhet-e a kereszténység a tetoválással – amikor több száz millió latin él fullra tetoválva, akik minden nap Szűz Máriához imádkoznak. Nem is értem, hogy a tetoválás hogyan lehet probléma.

De…?

De ne csak Tóth Gabi meg a csodaszarvasos-turulmadaras felvonulás képviselje a hitet és magyarságot, mert mindannyiunknak megvan a magyarságunk és a hitünk, és ezt mindannyiunknak kölcsönösen tiszteletben kéne tartani. Az a probléma Gabiban, hogy azt gondolja, hogy ő mondhat kígyót-békát más értékrendszerű emberekre: ott volt például a viszálya a Tóth Andival. Viszont ha neki beszól Puzsér Róbert egy valóban elég ocsmány hangvételű írásban, akkor Gabi rögtön rákezd, hogy az ellentétes értékrendszerű embereket miért lehet földbe döngölni. Ő kritizálhat, de őt nem lehet kritizálni? Lehet, hogy ez egy olyan dolog, amit az emberek nehezen vesznek be.

Korábban is beszélt már arról Tóth Gabi, hogy annak idején mindenfélét ráaggattak érdekből a kereskedelmi tévék műsoraiban, de az igazából nem is ő volt. Megszólítva érzed itt magad?

A Megasztár első szériáinak stylistjaként én voltam az első, aki a Gabit színpadon öltöztette. A mandineres cikkben egy elég hosszú, de kicsit álságos gondolatmenet van arról, hogy ő tizenévesen került bele egy sztárcsináló gépezetbe, ahol embertelen sajtósok és ügynökök próbálták meg őt kisemmizni, kihasználni az ő naivitását. A Megasztár első pár évada, ahol Gabival először találkoztam, a hőskora volt az itthoni kereskedelmi televíziózásnak. Azóta eltelt majdnem húsz év, és ebből az egészből csak egy még sokkal hidegvérűbb gépezet lett. Azt egy rendkívül rossz ízlésű, TV2-s PR-szövegnek tartom, hogy amíg őt akkor csak kihasználták, addig most viszont a Sztárban sztárban minden más, megváltozott a világ, csak a szereplők pszichés jóllétére koncentrálnak. Ez nekem egy kicsit visszásnak tűnt.

Egyetértesz azzal, hogy igazából nem is Tóth Gabi volt az a vadóc rockercsaj, akit a tévénézők a Megasztárból és az azt követő évek szerepléseiből megismerhettek?

Kicsit visszás nekem ez is, hogy Tóth Gabi elmesélte, hogy ezt az egész tetoválós karaktert hogyan akarták külső személyek ráerőltetni – ezek szerint valószínűleg én is, hiszen én voltam az első stylistja. Mi a vadóc, punkos karakterét hoztuk elő, ami benne volt tizenéves kora óta: egy hisztis, csapongó, impulzív művészkarakter, amibe simán belefér az, hogy egyik nap ezt mondja, a másik nap meg azt. Én a pálfordulásain sem vagyok meglepődve, nem is ítélem el emiatt. De mielőtt felvette a földig érő, hosszú szoknyát és vállat takaró matyóblúzt, még egy évvel ezelőtt is – Puzsér Róbert szavaival élve – prostituáltként szaladgált a színpadon, büszkén arra, hogy milyen jó alakja lett a szülés után. Én itt érzek egy kis csúsztatást: Gabi ezt a vad, démoni, nagyon szexi, kicsit Pinkre hajazó karaktert valószínűleg saját magában is érezte és szerette, különben nem építette volna tovább ilyen sokáig. Nem az a baj, hogy ezt most megváltoztatta, sőt teljesen érthető, hogy nem bugyiban énekel augusztus 20-án a Bazilikában. Nem kéne viszont ebből most egy olyan sztorit kreálni, hogy mindaz, ami addig volt, az csak külső hatásra és manipulációra történt, de most megtalálta az igazi személyiségét, és most végre ő lett a csodaszarvas hátán népdalokat énekelve a magyarok nagyasszonya.

Van egy popsztár, akinek rengeteg, még ennél durvább pálfordulása is volt, és őérte éppen, hogy ezek miatt az átalakulások miatt rajonganak milliók: Madonna. Miért van szerinted, hogy Madonna rendszeresen átalakulhat egy teljesen más nővé, és tőle elfogadja a közönség, Tóth Gabi átalakulása viszont ilyen erős ellenreakciót vált ki sokakból?

Mert Madonna soha nem tagadta meg az előző dolgait. Madonnával azért lehet együtt menni, mert ő nagyon szervesen építi az imázsát a ’70-es évek szőrös hónaljú szexfotóitól kezdve mostanáig, a tinédzsert játszó hatvanéves nőig.

Jogosnak érzed azokat a kritikákat, amiket Tóth Gabi azért kap, mert 33 évesen még nem érettségizett le?

Nem. Szerintem egyáltalán nem fontos, hogy nincs érettségi bizonyítványa. A nemzetközi popéletben is rengeteg vele hasonló iskolai végzettségű, százmilliós követői táborral rendelkező karakter rohangál, és mond ugyanilyen vadakat. Ebben én semmi problémás dolgot nem látok.

Tóth Gabi egy blogbejegyzésében arról ír, hogy a katolikus egyházban egy olyan közösséget talált, ahol elfogadják, és nem ítélkeznek felette. Meglepődtél ezen? Ritkán szokták a katolikus egyházat az elfogadás vagy a tolerancia bajnokaként emlegetni.

Az interjúban szintén szerepel, hogy Gabi felhívta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnökét, aki azt mondta neki, hogy „Gabikám, vállald magad úgy, ahogy vagy! Állj bele ebbe, mi így fogadunk el, ahogy vagy!” Ezt aztán az esztergomi bazilika plébánosa is megerősítette egy beszélgetésben. Ez számomra azért csodálatos, mert ez azt jelenti, hogy nagyon közel lehetünk ahhoz a ponthoz, amikor nem csak egy vadóc, tetovált testű nő identitását fogadja el a katolikus egyház, hanem adott esetben akár egy meleg férfi identitását is. Mert mennyivel nagyobb bűn egy azonos nemű embert szeretni, mint Istentől kapott testünket egy tetoválással úgymond megcsonkítani…? Lehet, hogy propaganda-okok és politikai érdekek vannak amögött, hogy Tóth Gabi mellett most teljes mellszélességgel kiáll a magyar katolikus egyház, de ezt az interjút akkor is nagyon fontosnak tartom ebben a kontextusban. Innen már csak egy lépés az, hogy mindenki Tóth Gabihoz hasonlóan felvállalhassa az identitását, illetve azt, hogy milyen volt korábban és mostanra milyenné változott – és ezt az Anyaszentegyház a keblére öleli. Egy nagyon szép jövőképet láttam ebben az interjúban felvillanni.

(Kiemelt kép: dfp.hu)