Tóth Andi szomszédja fontos dolgot árult el Marics Petiről

Tóth Andiért a szomszédok is aggódnak.

2022. november 14., 07:17

Szerző:

Mint megírtuk, néhány nappal ezelőtt felröppent a pletyka, hogy szakíthatott Tóth Andi és Marics Peti, mert az énekesnő új dala a szakításról szól, valamint a pár a közösségi médiában sem volt aktív. Az énekesnő azonban a legutóbbi posztjában elárulta, hogy erről szó sincs, a barátja mindenben támogatja. A sztár azonban eldöntötte, hogy egy időre visszavonul. 

„Ez a poszt most arról szól, hogy elfáradtam. Tudom, hogy a Jóisten megajándékozott valamivel, vagy valamikkel, amiért hálával igyekeztem minden negatív ellenére kitartani és arra koncentrálni, hogy adjak belőle a világnak. Annak, akinek szüksége van rá. Akkor is, ha sokszor nekem jobban fáj, hiszen magamból osztok meg egy túl nagy részt, amit sok ember a saját feszültsége levezetésére felhasználható céltáblájának tekint. Ezt is megértem, senkinek nem könnyű”

- írta a bejegyzésében Tóth Andi.

 A következő napokban nem fogok posztolni, próbálni szeretnék, és eldönteni hova tovább. Köszönöm

- zárta le a posztját az énekesnő. 

A teljes szöveg itt olvasható el: 

Közben Tóth Andi egyik szomszédja elárulta, hogy láthatóan Marics Peti mindenben próbálja támogatni a szerelmét. Az énekesnőtől a családja távol él, így néhány közeli barátját leszámítva, a párja az, aki ott áll mellette.

Andi sosem ápolt szoros viszonyt a szomszédaival, de az elmúlt hetekben még inkább magába fordult és elzár mindenkitől. Peti amennyit csak tud vele van, hetente többször látjuk itt, próbálja őt kirángatni ebből az állapotból. Bízunk abban, hogy sikerül neki

- árulta el az informátor a Blikknek.

(Kiemelt kép: Tóth Andi Instagramja)