Törölték Kajdi Csaba kommentjét: Mérő Vera és Lakatos Márk nem bírják a kritikát
Nem csillapodik a Wahorn-botrány, ám az érintettek láthatóan nem szívesen olvassák az ezzel kapcsolatos véleményeket, például Kajdi Csabáét sem.
Nem csitul a botrány Lakatos Márk Konyhanyelv című műsora körül! Az Index YouTube csatornáján november 4-én megjelenő adásban ugyanis Wahorn András olyan súlyos kijelentéseket tett a pedofíliával kapcsolatban, amelyeket a közvélemény – teljesen jogosan – már nem tudott szó nélkül hagyni. Rengetegen fejtették ki véleményüket, miszerint ennek a felvételnek nem szabadott volna napvilágot látnia, még akkor sem, ha Mérő Vera nőjogi aktivista látványosan vitába szállt Wahorn Andrással. Többek között Kajdi Csabát is mélységesen felháborította az eset, Instagram-oldalán fejtette ki markáns véleményét.
A műsortól és az abban elhangzottaktól először a fő szponzor, az Electrolux határolódott el, a botrány pedig addig dagadt, míg szerdán Várbíró Péter, az Index lapigazgatója mondott le, vállalva a teljes felelősséget az adás miatt.
Az indulatok azonban a közösségi oldalakon ezek után sem csitultak, rengeteg felháborodott komment érkezik mind Lakatos Márk, mind pedig Mérő Vera Facebook-oldalára (Nem tehetsz róla, tehetsz ellene). Sokan közülük osztják Kajdi Csaba véleményét, miszerint a pedofíliáról nem lehet lamentálgatni, nem lehet győzködés vagy érvütköztetés tárgya, a jelenlevőknek, köztük Mérő Verának azonnal le kellett volna állítania a forgatást, de minimum megtiltani, hogy adásba kerüljön. A baj csak az, hogy ezen kommentek nagy része törlésre került!
Mérő Vera oldalán csütörtök reggel még látható volt például Kajdi Csaba hozzászólása, amelyben kifejti, hogy magyarázkodásnak érzi az interjút, amelyet a nőjogi aktivista adott a Wahorn-botrány után. A komment több száz lájkot és további egyetértő hozzászólást generált, többet, mint az eredeti bejegyzés, azonban mostanra Mérő Vera törölte ezt, ahogyan a legtöbb vele szembeni kritikus megnyilvánulást is ignorálja vagy törli.
A teljes komment itt látható:

Lakatos Márk Facebook-oldalán is hasonló a helyzet! Míg pont a műsorvezető-stylist volt az, aki nemrégiben kiakadt Tóth Gabira, mert az letiltotta őt Instagramon markáns kritikája miatt, most Lakatos Márk is ehhez a megoldáshoz folyamodott. A kommentelők között többen arra panaszkodnak, törölték a véleményük, Kajdi Csaba pedig már jó ideje tiltásra is került.
(Kiemelt kép: Kajdi Csaba Instagram-oldala)