Kajdi Csaba: Lakatos Márk és Mérő Vera szégyellhetik magukat

Instagramon mondta el Kajdi Csaba, hogy mit gondol a Wahorn-botrányról.

2021. november 11., 17:24

Szerző:

Lakatos Márk az Index oldalán futó Konyhanyelv című műsorának november 4-i adásában a szexualitás volt a téma. Meghívott vendégei, Csákányi Eszter színésznő, Mérő Vera nőjogi aktivista és Wahorn András festő a műsor koncepciója szerint a házigazda, Márk által elkészített ételek elfogyasztása közben el is kezdtek beszélgetni, ám ez Wahorn András pedofíliával kapcsolatos kijelentései után olyan fordulatott vett az este, ami mellett még Kajdi Csaba sem tudott szó nélkül elmenni.

A Konyhanyelv ominózus adása egy ideig a megszokott módon zajlott, miután Lakatos Márk elkészítette az ételeket és megjöttek a vendégek mindenki asztalhoz ült, és elkezdődött a műsor adott témájának, a szexualitás témakörének a kivesézése. A beszélgetés jó hangulatban zajlott mindaddig, amíg Csákányi Eszter színésznő el nem mesélt egy történetet a múltjából, amikor is nyolcéves korában az osztályával úszni mentek, úgy alakult, hogy egy férfi a hátára vette a vízben, és közben szándékosan belenyúlt a bugyijába. A színésznő azt is hozzátette, ettől a helyzettől akkor nem ijedt meg, nem rettent meg a férfitól és úgy érezte, nem kell leszállnia a hátáról. Nem tartotta kifejezetten jó érzésnek sem abban a pillanatban, ami vele történt, de rossznak sem. Ezután Mérő Vera nőjogi aktivista hozzátette, ez azért lehetett, mert egy feloldhatatlan traumát okoz a gyerekben az az ellentmondás, hogy bár amiért a női csiklóban rengeteg idegvégződés található, ezért természetes módon fizikailag ez egy kellemes érzés, azonban mégis ott van az a helytelen érzés, hogy egy bácsi belenyúlt a bugyijába. Azt is hozzátette, hogy nagyon sajnálja, hogy ez történt a színésznővel. Ezen a ponton szólt hozzá a történethez Wahorn András festő is, aki azzal kezdett érvelni a pedofíliának számító tett mellett, hogy régen más volt a társadalom, és a hozzáállás az ilyen jellegű esetekhez.

„Utóbbi időben történnek olyan dolgok, hogy valaki 30 évvel ezelőtt elkövetett valamit, ami annak idején elfogadott volt, sőt még biztatást is kapott rá, és most úgy ítéljük meg, hogy az egy erőszak volt. Szerintem ez egy bonyolult kérdés…”

– kezdte véleményét Wahorn, amit Mérő Vera már nem tudott szó nélkül hagyni, és megkérdezte, hogy hogy gondolja a festő, hogy egy nyolcéves kislány bugyijába nyúlni bonyolult kérdés. Erre András azzal érvelt, hogy azért, mert a nyolcéves kislányt ez jó érzéssel töltötte el, nem rossz élményként, nem szexuális visszaélésként élte meg, és emiatt ez szerinte nem is számít erőszaknak. A témáról Mérő és Wahorn még egy ideig egymás szavába vágva vitáztak, majd miután nem jutottak közös nevezőre, Lakatos Márk saját szexuális megvilágosodásáról szóló történeteivel el is terelte a témát a pedofíliáról.

Az adás a megjelenése óta nagy felháborodást keltett mind a médiában, mind pedig az ismert és civil emberek körében egyaránt. A műsor fő támogatója, az Electrolux pedig közleményben tudatta, elhatárolódik a műsortól, és visszalép az együttműködéstől is. Az Index lapigazgatója, Várbíró Péter a Telexnek írt levelében elismerte, hogy hibát követtek el az egyébként külső gyártásban készült műsor szerkesztésével és ellenőrzésével kapcsolatban, azt is kijelentette, hogy elhatárolódnak Wahorn András kijelentéseitől, és szigorítani fogják az anyagaik ellenőrzési és gyártási folyamatát, de az adást nem szándékoznak levenni az oldalról. 

Kajdi Csaba sem ment el az ügy mellett, és Instagram-oldalán sztoriban osztotta meg a véleményét követőivel. Különösen felháborította, hogy egyik szereplő sem tett az ellen, hogy a műsor megjelenjen, és nevüket adták ehhez az egészhez. Főleg Mérő Vera nőjogi aktivista viselkedése döbbentette meg, aki véleménye szerint ahelyett, hogy ott a helyszínen felállt volna, és otthagyta volna a pedofil kijelentések után a beszélgetést, azt sem akadályozta meg, hogy nyilvánosságra kerüljön a videó. Lakatos Márk műsorvezetőt pedig egyáltalán nem érti, hogy hagyhatta, hogy idáig fajuljon a helyzet, véleménye szerint a stylist-műsorvezető örül annak, ha írnak róla, mindegy, hogy milyen kontextusban. Kajdi Csaba a 24 óráig látható Instagram-sztorijára azt írta:

„Szégyellhetitek magatokat.” 

(Kiemelt kép: dfp.hu)