Szakítás: Zsidró Tamás és a párja 3 év után szétmentek – a mesterfodrász a következőket posztolta

Zsidró Tamás egy posztjából derült ki, hogy ő és Petronella nincsenek már együtt.

2025. január 8., 07:57

Szerző:

Zsidró Tamás egy beszédes idézetet posztolt az Instagramra a napokban:

„A magány olyan, mint egy süket szoba – fáj, de közben gyönyörű, mert megtanít arra, hogy a saját lelked is lehet menedék.”

Hmm.

Zsidró Tamás és szerelme valóban szakítottak

A fenti idézet nyomán a Story.hu megkereste Zsidró Tamást, akiről eddig úgy lehetett tudni, hogy 3 éve van kapcsolatban a párjával, Petronellával. A fentiek pedig nem úgy hangoznak, mint amit egy párkapcsolatban élő személy posztol. Nos, nem csaltak a Story.hu megérzései, a mesterfodrász megerősítette számukra, hogy ő és Petronella valóban nincsenek már együtt, de további részleteket nem kívánt megosztani a nagyközönséggel.

Zsidró Tamás és szerelme nem sokszor mutatkoztak együtt a közösségi médiában, de amikor 2023 májusában írtunk róluk, akkor publikáltak egy közös képet az Instagramra. Nos, szintén a szakítás gyakori jele, illetve következménye, hogy ez a bizonyos közös kép mostanra eltűnt az Instagramról.

Zsidró Tamás és exe 3 évig voltak együtt

„Régóta ismerjük egymást, korábban baráti kapcsolatot ápoltunk. Követtük egymás életét, aztán tavasszal mindez átfordult közöttünk, és elkezdtünk többet érezni egymás iránt”

– mesélte Zsidró Tamás a hölgyről a Blikk című lapnak még 2022-ben. Addigra már a mesterfodrász három fia is jó viszonyt alakított ki édesapjuk akkor még új párjával:

„A gyerekeim nagyon jól kijönnek vele, bár ez nem is lehetne másképpen, hiszen ő valódi tündér. Gondoskodik róluk, kényezteti őket, és rengeteget beszélget velük.”

Három karácsonnyal ezelőtt a mesterfodrász a következő csoportképet posztolta a fiaival.

Zsidró Tamás exei között van többek között Dobó Kata, akivel évekig voltak együtt, valamint Várkonyi Andrea, akivel 2020-ban mentek szét. Emlékezetes, hogy nem sokkal a szakítás után Várkonyi Andrea Mészáros Lőrinccel jött össze, akivel azóta már össze is házasodtak.

(Kiemelt kép: Zsidró Tamás Instagramja)