Stohl András lánya esküvője után az első unoka érkezéséről beszélt

Furcsa számára belegondolni, hogy hamarosan akár nagypapa lehet.

2021. szeptember 9., 07:31

Szerző:

A múlt hétvégén tartották a nyilvánosság kizárásával Stohl Luca esküvőjét. A lakodalomról csak néhány fotót és egy-két adatot publikált a menyasszony, ezeket ebben a korábbi cikkünkben foglaltuk össze, de például közelebbit a vőlegényről sem lehet tudni, a táncművész-műsorvezetőnő csak B-ként említi szerelmét a közösségi médiában.

A Bors című lapnak sikerült azonban megszólaltatnia az esküvő kapcsán Stohl Luca édesapját, Stohl Andrást. Az 54 éves színész többek között azt mondta, csodálatos embernek tartja újdonsült vejét, valamint hozzátette, nem érte őket meglepetésként, amikor lánya bejelentette, hogy összeházasodnak.

Bár konkrét aktualitása egyelőre nincsen, Stohl Andrást arról is kérdezték, fel van-e arra készülve, hogy egyszer nagypapa lesz. A válaszában a következőket emelte ki:

„Furcsa belegondolni. Nem tudom még elképzelni, milyen nagypapa leszek. A gyerekeimmel nagyon szoros baráti viszonyban vagyok, gondolom és remélem, hogy majd az unokával is sikerül egy ilyen érzelmekkel teli, szoros köteléket kialakítanom.”

És ha már a gyermekeit említi: Stohl András nemrég az iskolakezdés alkalmából posztolt közös képeket legkisebb fiával, Bandikával, aki most kezdte el az első osztályt. Íme a poszt.

(Kiemelt kép: Stohl András Instagramja)