Meglepő: íme, hány nővel volt együtt Schmuck Andor

Ebben a számban Schmuck Andor egyéjszakás kalandjai nincsenek is benne.

2022. február 3., 09:39

Szerző:

Schmuck Andor szerelmi életéről közöl összeállítást a Best magazin friss száma. A teljes történethez mondjuk az egész lapszám sem lenne elég, hiszen Schmuck Andort mindig is sok nő vette körül, amint azt a lap megállapítja. Legutóbbi válása után újból neki is állt feleséget keresni, ekkor be is vallotta, hogy:

„kapcsolatfüggő vagyok, így biztos, hogy lesz még harmadik esküvőm is, sőt, már a meghívó szövegét is tudom. Az áll majd benne, hogy: A remény diadala a tapasztalat felett.” 

Ezek után nem sokkal az augusztus 20-i tűzijátékot máris női kísérettel nézte. Schmuck Andor néha énekel is, ezt a legutóbb Singh Viki oldalán tette, igaz, itt kapcsolatról szó sem volt természetesen.

Na de vajon mennyi összesen az annyi? A válasz nyílt titok, Schmuck Andor már 2016-ban is beszélt róla a 24.hu-nak. Íme mit mondott akkor, és ráadásul tudni lehet, hogy a szám azóta feljebb ment, hiszen az 51 éves politikus-médiaszemélynek az utóbbi 5 évben is voltak kapcsolatai:

„harminc-negyven olyan kapcsolatot tudok összeszámolni, ami több volt mint egy egyéjszakás kaland. [...] Mindig engem szedtek fel, mindig engem választottak, én soha nem kezdeményezek.”

Lazán kapcsolódik: kalandok, szerelmek, házastársak

Roland gazda jobban csajozott a Nagy Ő-nél is

Szabó Győző rajtakapta a szerelmét egy másik férfival, csinált nekik egy rántottát

Mariah Carey exe az ötödik nőtől nyolcadik gyermekét várja

(Kiemelt kép: Schmuck Andor Instagramja)