„A követő becsapva érzi magát” – csak nem Kulcsár Edináékat szidja itt Rubint Réka?

Rubint Réka nem akar „össze-vissza hazudozni”, mint mások. Kulcsár Edinát név szerint nem említi, de...

2022. február 1., 11:38

Szerző:

Palik László YouTube-csatornáján szerepelt Rubint Réka, és amikor arról volt szó, hogy hogyan viselkedjen egy pár a közösségi médiában, az edzőnő hosszasan szapulta azokat, akik boldog párként jelennek meg a médiában, majd egyszer csak bejelentik, hogy válnak. Kulcsár Edináék válásáról volt a legtöbbet szó az utóbbi időben, és bár ők beszéltek házasságuk válságáról az ősszel, még december közepén is összeölelkezve fényképezkedtek – ennek fényében elég valószínűnek tűnik, hogy Rubint Réka rájuk (is) gondolt, amikor az alábbiakat mondta. Ha a 43 éves médiaszemélyiség nem szerette volna, hogy mindenkinek rögtön Kulcsár Edináék jussanak az eszébe az alábbiak hallatán, akkor szerencsésebb lett volna máshogy fogalmaznia.

„Szerintem nagyon fontos az, hogy ha már az ember vállalja ezt a hol édes, hol kevésbé édes terhet [t.i. az ismertséget], ezt úgy vállalja, őszintén és tisztán, ahogy az élete zajlik. Mert ugye látunk példákat, most itt nem akarok neveket említeni, hogy egyik pillanatban még ott látjuk, hogy ide utaztak, és mekkora a boldogság, de a következő poszt arról szól, hogy sajnos annak a házasságnak vége és egymásnak hátat fordítottak. Itt kicsit becsapva érzik magukat az emberek, mert követtél valakit, követted az életét, és egy idő után, egy gombnyomásra ez megváltozik, és a követő, aki tornázik rám, vagy aki követi annak az embernek az életét, az egy picit becsapva érzi magát – hogy akkor én lehet, hogy egy hazugságot követtem? Mivel van nekem is három gyerekem, a három gyerekem előtt is nagyon fontos az, hogy amit ő lát rólunk, a családunkról a felületeinken, az [hiteles legyen]. Ő otthon, amikor lefekszik a kis ágyába, akkor [ne] azt mondja, hogy na de hát anya meg apa nem is így élnek, mint ahogy azt ott ők mutatják. [Fontos] a példamutatás, a minta – hogy milyen mintával állsz előtte. Hogyan kérjem én, hogy legyen velem őszinte, ha én is össze-vissza hazudozok egy felületen?”

– teszi fel a költői kérdést Rubint Réka az alábbi videóban. Hozzáteszi, hogy ők Schobert Norberttel tényleg annyira szeretik egymást évtizedek óta, ahogy mutatják. A mai napig fonott kalácsként összebújva alszanak, és biztosak benne, hogy ha az egyikük meghal, a másik is vele fog halni. Az is szóba kerül, hogy azt kérik, hogy a hamvaikat keverjék majd ekkor össze az urnában. Íme a teljes interjú.

Akik viszont biztosan Kulcsár Edináékról beszéltek, és nem pozitív példaként

Puzsér Róbert

Weisz Fanni exe

Egy sereg kommentelő

(A fent kiemelt kép a 2016-os Fitbalance Awards gálán készült Rubint Rékáról és Kulcsár Edináról. Fotó: dfp.hu)